Hszi Csin-ping: a kínai-orosz kapcsolatok kiállták a nemzetközi változások próbáját

A kínai-orosz kapcsolatok kiállták a nemzetközi változások próbáját, és a jószomszédi viszonyon, a stratégiai együttműködésen és a kölcsönös előnyökön alapuló nagyhatalmi együttműködés mintájává váltak - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő kedden Pekingben, amikor a Nagy Népi Csarnokban fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnököt.A kínai elnök szerint a kínai-orosz együttműködés hű maradt alapvető célkitűzéseihez, és számos területen jelentős eredményeket hozott. A kínai elnök hozzátette: Peking kész magasabb szintre emelni kapcsolatait Moszkvával, támogatni egymás fejlődését és összehangolni álláspontjaikat a fontos kérdésekben.

Hszi Csin-ping emlékeztetett: a globális kormányzás kezdeményezésének célja, hogy a hasonló gondolkodású országokkal együttműködve határozottan támogassák az ENSZ Alapokmányának céljait és alapelveit, és előmozdítsák egy igazságosabb nemzetközi rend kialakítását.

Hangsúlyozta: Kína és Oroszország a szuverén egyenlőség, a nemzetközi jog tiszteletben tartása és a multilateralizmus mellett foglal állást, és az emberiség közös jövőjének építése érdekében kész erősíteni együttműködését olyan fórumokon, mint az ENSZ, a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO), a feltörekvő országokat tömörítő BRICS-csoport, valamint a G20 csoport.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint az orosz-kínai kapcsolatok történelmi csúcsponton vannak és kiemelt stratégiai jelentőséggel bírnak. Emlékeztetett, hogy a második világháborúban a két ország együttműködése kulcsszerepet játszott a győzelemben, ami ma is szilárd alapot ad a kapcsolatoknak.

Putyin üdvözölte Hszi Csin-ping globális kormányzásról szóló kezdeményezését. Hozzátette: Moszkva kész fenntartani a stratégiai együttműködést és erősíteni a gyakorlati kapcsolatait Pekinggel.

A felek több mint húsz megállapodást írtak alá, köztük az energia, az űrkutatás, a mesterséges intelligencia, a mezőgazdaság, az egészségügy, a kutatás, az oktatás és a média területén.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com