Hszi Csin-ping: Kína hajlandó az Egyesült Államok partnere lenni

Hszi Csin-ping kínai elnök szerint a Kína és az Egyesült Államok közötti sikeres partnerség és barátság lehetőséget jelent a két ország számára, hogy egymás fejlődését ne akadályozzák, hanem elősegítsék – jelentette a kínai állami média szerdán."Kína hajlandó az Egyesült Államok partnere és barátja lenni. Ez nemcsak a két ország, hanem a világ javát is szolgálja" – idézte Hszit a CCTV kínai állami televízió. A jelentés szerint Hszi az amerikai-kínai kapcsolatok nemzeti bizottságának (NCUSCR) éves gálavacsorájára küldött üzenetében fogalmazott így, amelyben a kínai elnök nagyra értékelte a bizottság töretlen erőfeszítéseit a két ország közötti kapcsolatok és együttműködések előmozdítására.

Hszi rámutatott, hogy a kínai-amerikai kapcsolatok a világ legfontosabb kétoldalú kapcsolatai közé tartoznak, amelyek kihatnak az emberiség jövőjére és sorsára – olvasható levelében.

"Kína mindig is a kölcsönös tisztelet, a békés egymás mellett élés és a mindenki számára előnyös együttműködés elve szerint kezelte a kínai-amerikai kapcsolatokat, és mindig úgy vélte, hogy Kína és az Egyesült Államok sikeres egymás számára is lehetőséget jelent" – fogalmazott, hozzátéve, hogy szerinte a két országnak inkább egymás fejlődését kell ösztönöznie, mintsem akadályoznia.

A kínai elnök azt is elmondta, hogy a nyitás a kínai modernizáció egyik meghatározó jellemzője, és Kína csak egyre szélesebbre fogja nyitni kapuit a külvilág felé. Emellett fokozni fogja intézményi nyitottságát és folytatja az első osztályú nemzetközi üzleti környezet kiépítését, kihasználva hatalmas piaci és belső keresleti potenciáljának előnyeit több lehetőséget teremtene a kínai-amerikai együttműködés számára.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com