Hszi Csin-ping: Peking elkötelezett a stabil és fenntartható kínai-amerikai kapcsolatok kialakítása mellett

Pap Fruzsina, az MTI tudósítója jelenti: Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtökön találkozott Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval, és megbeszélésükön kijelentette, hogy Kínának és az Egyesült Államoknak a stabilitás forrásának és a közös fejlődés hajtóerejének kell lennie a világbéke elérése érdekében - közölte a kínai külügyminisztérium.Hszi a Nép Nagy Csarnokában tartott tárgyaláson azt is elmondta, hogy Peking elkötelezett egy stabil, egészséges és fenntartható kínai-amerikai kapcsolat kialakítása mellett, és álláspontja változatlan: a békés egymás mellett élést, valamint a mindenki számára előnyös együttműködésre épülő kétoldalú kapcsolatokat továbbra is az ország szuverenitásának szilárd megőrzése mellett kell elérni.
    

A kínai vezető továbbá abbéli reményét fejezte ki, hogy Washington nem kihívásként, hanem lehetőségként tekint mindkét ország fejlődésére, és Pekinggel együttműködve "megtalálja a helyes utat", hogy a két nagyhatalom "jól kijöjjön egymással" - idézte Hszit a kínai külügyminisztérium. A közlemény szerint Sullivan arról biztosította tárgyalópartnerét, hogy Joe "Biden amerikai elnök elkötelezett a kapcsolat konfliktusmentes kezelése mellett, és várakozással tekint az elkövetkező hetek során várható megbeszélések elé".
    

Sullivan kínai útjának utolsó napján találkozott Csang Jo-hsziával, a központi katonai bizottság alelnökével is. A találkozón hangsúlyozta: mindkét országnak felelőssége, hogy a verseny ne fajuljon konfliktusba vagy konfrontációba - olvasható a Fehér Ház közleményében, amelyet a kínai sajtó idézett. "A két fél megerősítette a rendszeres katonai kommunikáció fontosságát a magas szintű diplomácia és a nyílt kommunikációs vonalak fenntartására irányuló erőfeszítések részeként, ahogyan azt Biden elnök és Hszi elnök a 2023 novemberi csúcstalálkozón célul kitűzte" - tették hozzá.
    

Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó azt is hangsúlyozta, hogy Washington továbbra is elkötelezett a hajózás szabadságának fenntartása mellett a Dél-kínai-tengeren, és aggodalmát fejezte ki, hogy Kína támogatja Oroszország védelmi ipari bázisát. A kínai állami média jelentése szerint Csang felszólította az amerikai felet, hogy állítsa le a Tajvanra irányuló fegyverszállításokat és Tajvan önálló, demokratikus szigetországról szóló ábrázolásainak terjesztését.
    

"A sziget függetlensége összeegyezhetetlen a Tajvani-szoroson túli békével és stabilitással, az újraegyesítés előmozdítása pedig a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg küldetése és kötelessége" - fogalmazott Csang. Sullivan szerda óta tartózkodott Kínában, ahol az első két napban Vang Ji külügyminiszterrel tárgyalt több kérdésről is. Látogatása az első volt Joe Biden amerikai elnök 2021 januári hivatalba lépése óta, valamint 2016 óta ez az első alkalom, hogy amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó Kínába látogatott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com