Hszi Csin-ping: új szintre kell emelnünk az átfogó stratégiai együttműködést

Pap Fruzsina, az MTI tudósítója jelenti: Hszi Csin-ping kínai elnök kedd reggel a Nagy Népi Csarnokban találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel az Egy övezet, egy út kezdeményezés harmadik nemzetközi fórumának keretében Pekingben, ahol a kínai elnök elmondta, hogy új szintre emelné a kínai-magyar partnerséget.Hszi üdvözölte Orbán Viktort és megjegyezte, nagyon örül, hogy régi barátjával újra találkozhat Pekingben, miután a koronavírus-járvány idején nem találkoztak, csak telefonon tárgyaltak a kínai-magyar kapcsolatokról és a két ország közötti együttműködésekről.
    

"Ön régóta fontosnak tartja a Kínával való kapcsolatokat, aktívan támogatja az Egy övezet, egy út együttműködés közös kiépítését, és pozitívan hozzájárul a kezdeményezés közös kiépítésének magas színvonalú fejlesztéséhez" - mondta el Hszi, és hozzátette, hogy nagyra értékeli, hogy a magyar miniszterelnök harmadik alkalommal is részt vesz a fórumon, amely a kezdeményezés 10. évfordulóját is ünnepeli.
    

"Szeretném megragadni ezt az alkalmat, hogy Önnel és a többi résztvevő vezetővel együtt dolgozzunk az együttműködés víziójának megosztásán, a fejlesztések tervezetének kidolgozásán és az együttműködés nagyobb mértékű fejlesztésének előmozdításán az Egy övezet, egy út kiépítése terén a következő tíz évben" - hangsúlyozta.
    

Hszi kiemelte, hogy Magyarország volt az egyik első olyan ország, amely elismerte és diplomáciai kapcsolatokat létesített a Kínai Népköztársasággal, így a két ország közötti barátság nagy múltra tekint vissza. "Az elmúlt években a kínai-magyar kapcsolatok a nemzetközi környezet változásától függetlenül mindig magas szinten fejlődtek" - mondta el Hszi.
    

Emlékeztetve a résztvevőket, hogy jövőre lesz a Kína és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulója, a kínai elnök kijelentette, hogy meg kell ragadni ezt az alkalmat, hogy ezt a lendületet kihasználva továbblépjenek és új szintre emeljék a kínai-magyar átfogó stratégiai együttműködést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com