Hszi és Medvegyev a kínai-orosz stratégiai együttműködésről tárgyalt Pekingben

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Az orosz-kínai stratégiai együttműködésről és az ukrajnai konfliktusról is tárgyalt Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese Hszi Csin-ping kínai elnökkel Pekingben.A pekingi állami rezidencián tartott találkozóról Medvegyev, aki a kormányzó Egységes Oroszország párt elnöke is, a Telegram-csatornáján videófelvételt osztott meg. A Kínai Központi Televízió közlése szerint szerdán volt a megbeszélés.
    

Az orosz politikus közölte, a találkozón téma volt a két kormánypárt, a Kínai Kommunista Párt és az Egységes Oroszország közötti együttműködés is.

A volt orosz elnök, aki tárgyalópartnerének átadta a hivatalban lévő orosz államfő, Vlagyimir Putyin üzenetét, nagyon hasznosnak minősítette a megbeszélést. Medvegyev szerint Putyin az üzenetben méltatta "az orosz-kínai politikai párbeszéd és gyakorlati együttműködés példátlan szintjét", és kifejezte meggyőződését, hogy a kétoldalú állam- és pártközi kapcsolatok tovább fejlődnek majd a Kínai Kommunista Párt új vezetésével való együttműködésben.
    

"A két fél számos fontos nemzetközi kérdésben is +óraegyeztetést tartott+, megállapítva, hogy Moszkva és Peking megközelítései a világ legaktuálisabb problémáira vonatkozóan nagymértékben egybeesnek" - tájékoztatott Medvegyev, aki kitért a stratégiai külpolitikai koordinációra, egyebek között az ENSZ-ben és más multilaterális platformokon, beleértve a Sanghaji Együttműködés Szervezetét, a BRICS-et és a G20-csoportot. Megvitatták a posztszovjet térség helyzetét, beleértve az ukrán válságot - áll a Medvegyev által kiadott közleményben.
    

Hszi Csin-ping egyebek között azt hangoztatta, hogy az ukrajnai konfliktus elhúzódása egyik félnek sem előnyös. A Hszinhua kínai hírügynökség szerint Hszi kifejezte Peking reményét, hogy az ukrajnai válságban minden fél észszerű magatartást, önmérsékletet tanúsít, és hogy politikai eszközökkel oldják meg a biztonsági aggályokat. Hszi azt is közölte Medvegyevvel, hogy reméli, a Kínai Kommunista Párt és az Egységes Oroszország elősegítheti a Kína és Oroszország közötti stratégiai együttműködés elmélyítését.
   

"A kínai fél készen áll az Oroszországhoz való közeledésre, hogy folyamatosan új korszakba mozdítsa elő kétoldalú kapcsolatainkat" - idézte a kínai vezetőt a TASZSZ orosz hírügynökség. A RIA Novosztyi hírügynökség szerint Medvegyev és az Egységes Oroszország két másik vezetője a KKP Központi Bizottságának meghívása alapján tárgyal kedden és szerdán Pekingben.
    

A Vedomosztyi című orosz lap december közepén, egy meg nem nevezett diplomáciai forrásra hivatkozva azt írta, hogy Hszi és Putyin az év utolsó napjaiban eszmecserét folytathat majd egymással. A tárgyalást a forrás feltételezése szerint videokonferencia formájában fogják megtartani. Az orosz védelmi minisztérium hétfőn jelentette be, hogy orosz-kínai közös flottagyakorlatot tartanak december 21. és 27. között a Kelet-kínai-tengeren. A két ország légiereje a közelmúltban közös légi járőrözést hajtott végre a Japán-tenger és a Kelet-kínai-tenger felett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com