Húsvéti segélycsomagokkal támogatja a rászorulókat Kárpátalján a Katolikus Karitász

Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Több mint kétszáz, nehéz helyzetben élő családot és idős egyedülállót segít húsvét előtt tartós élelmiszerekből és édességekből álló csomagokkal Kárpátalja tizenegy településén a Katolikus Karitász, az adományok kiszállítása szerdán kezdődött Ungváron.A támogatásról az ungvári Karitász-házban tartott sajtótájékoztatón Simon Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) helyettes államtitkára köszönetet mondott a segélyszervezetnek azért a széles körű támogatásért, amelyet a Kárpátalján élő magyar és más nemzetiségű rászorultaknak nyújt. Ugyancsak megköszönve az anyaországi magánembereknek, vállalkozóknak és cégeknek, hogy lehetővé teszik a nehéz helyzetben élők segítését a karitatív szervezetek révén, kiemelte: a nemzeti összefogásnak modellértékű mintája az a tevékenység, amelyet a segélyszervezetek végeznek, köztük a Katolikus Karitász.

    
Különösen fontosnak nevezte a helyettes államtitkár a Katolikus Karitász kárpátaljai misszióját, mert - mint fogalmazott - ma Ukrajna Európa leglabilisabb helyzetben lévő állama, ahol ráadásul rosszul bánnak a kisebbségekkel. Ezért az anyaország felelősségének hatványozottan kell érvényesülnie a kárpátaljai magyar közösséget illetően - tette hozzá, megjegyezve, hogy a magyar kormány ennek megfelelően minden támogatást megad a kárpátaljai magyaroknak és nem magyar ajkúaknak is. Jelezte, hogy az EMMI szociális államtitkársága a gyermekek számára húsvéti édességekkel, ceruzákkal és gyurmával egészítette ki a katolikus segélyszervezet kárpátaljai ajándékcsomagjait.
    

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója az újságíróknak elmondta, hogy a Karitász Tartós szeretet címmel meghirdetett húsvéti segélyprogramja is átnyúlik a határokon, ahogy ez az év más időszakaiban is rendszeresen történik. Kiemelte, hogy ezúttal nagyhéten Kárpátalja tizenegy településén 225 rászoruló család és egyedülálló idős ember kap tartós élelmiszerekből - étolajból, rizsből, tésztafélékből, konzervekből és édességből - álló ajándékcsomagot a Katolikus Karitász kárpátaljai munkatársainak  közvetítésével. Hozzátette, most is azoknak a nehéz sorsú embereknek juttat a segélyszervezet ünnepi adományt, akiket az év során rendszeresen részesülnek a Karitász segélyeiből.
    

A sajtótájékoztató után Simon Attila és Écsy Gábor Ungváron több rászoruló családot személyesen felkeresve adta át a segélycsomagokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com