Ideiglenes tárcavezetőket volt kénytelen jelölni a román kormányfő, miután az elnök elutasította miniszterjelöltjeit

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Ideiglenes tárcavezetőket jelölt Viorica Dancila román miniszterelnök hétfőn a regionális fejlesztési, illetve a közlekedési minisztérium élére, miután Klaus Iohannis államfő múlt héten elfogadta az eddigi tisztségviselők lemondását, de bejelentette, hogy elutasítja a kormányfő miniszterjelöltjeit.A kormányfő Eugen Teodorovici pénzügyminisztert javasolta ideiglenes regionális fejlesztési miniszternek és miniszterelnök-helyettesnek, illetve Rovana Plumb európai alapokért felelős minisztert a közlekedési tárca ideiglenes vezetőjévé.

    
Romániában több mint két hónapja tart a kormányátalakítás körüli csatározás a jobboldali elnök és szociálliberális kormány között. A PSD nyolc poszton akart váltást, de a kormányt rendszeresen bíráló Iohannis csak hat miniszterjelöltet iktatott be, kettőt elutasított. Dancila az alkotmánybíróság elé vitte az ügyet, amely megállapította, hogy Iohannis alkotmányos konfliktust idézett elő a kormányátalakítás hátráltatásával, és azt is előírta számára, hogy "haladéktalanul" adja ki az elnöki rendeletet a lemondott miniszterek felmentéséről, illetve adjon indoklással ellátott választ a kormányfőnek az általa jelölt új tisztségviselőkkel kapcsolatban.
    

Az alkotmánybírósági döntés miatt elszenvedett presztízsveszteség után - a miniszteri lemondások tudomásul vételével és az új jelöltek elutasításával - Iohannisnak sikerült mégis olyan helyzetet kialakítania, amelyben bebizonyította, hogy a PSD nem diktálhat neki, és az elnök nem kerülhető meg a kormány átalakítása során. Miután a két minisztériumot nem lehetett beláthatatlan ideig vezető nélkül hagyni, Dancila kénytelen volt ideiglenes tárcavezetőket jelölni.
  

Románia így is hiányos kormánynévsorral készül az Európai Unió soros elnökségének hivatalos átvételére, amelyet csütörtökön és pénteken szerveznek meg Bukarestben Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és az uniós biztosok jelenlétében. A román alkotmány szerint egy megüresedett miniszteri posztot legfeljebb másfél hónapig tölthet be ideiglenesen egy másik kormánytag.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com