Idén is rengeteg embert feszítettek keresztre a Fülöp- szigeteken

Idén is megtartották a Fülöp- szigeteken a nagypénteki keresztre feszíttetést és önostorozást. A hívők így emlékeznek Jézus haláláról.


Mint minden évben, a Fülöp-szigetek északi részén idén is megtartották az évtizedek óta szokásos nagypénteki keresztre feszíttetést és önostorozást a katolikus hívők, így emlékezve meg Jézus Krisztus utolsó óráiról.
Ázsia legnagyobb katolikus országában a lakosság 80 százaléka a római egyház híve.
Az "önkéntesek" azt várják cserébe az átélt fájdalmakért, hogy imáik meghallgatásra találnak.

Az egyik 58 éves résztvevő úgy nyilatkozott, megszokta már a rituálét, tizennegyedszer lógott a kereszten.
Ahogy fogalmaz, két nappal a feszítés után "már" vissza is tud térni munkahelyére.
Úgy érzi, eddig is megvolt a jutalma a szenvedésnek, hiszen felesége és gyermekei egészségesek, munkája is van.

San Fernandóban fejüket csuklyával fedték be az emberek és kötelekre csomózott bambuszdarabokkal ostorozták magukat  így vezekelnek "bűneikért". Közben vért fröcskölnek időnként az út szélén álló nézőkre.

A vallási vezetők nem helyeslik e tetteket.
Francis Lucas atya, a filippínó püspökök sajtószolgálatának vezetője úgy nyilatkozott, sok cipelendő kereszt van az életben, minek még egy igazit is hordozni.

forrás: bulvar.hunvista.info

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com