Idén is szervez kulturális programokat a magyar követség Kijevben

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Számos olyan kulturális programot szervez ukrán partnereivel közösen idén a kijevi magyar nagykövetség, amelyek már hagyománynak tekinthetők, hiszen évről évre nagy sikert aratnak az ukrán fővárosban - emelte ki pénteken a kijevi magyar külképviseleten tartott sajtótájékoztatón Keskeny Ernő nagykövet.A diplomata szavai szerint az egyik ilyen nagyszabású esemény lesz a hetedik Liszt Ferenc-emlékkoncert október 22-én, a zeneszerző születésnapján a kijevi Nemzeti Filharmóniában. A koncert szólistája a tavalyihoz hasonlóan ismét Oravecz György zongoraművész lesz. Oravecz György az ünnepi koncert előtt, október 20-án mesterkurzust tart a Kijevi Zeneakadémia hallgatóinak.

    
November 21-én a nemrég elhunyt Micska Zoltán kárpátaljai festőművész kiállítását nyitják meg a kijevi "Csokoládé Ház" múzeumban. Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg Kijevben a Kortárs Magyar Filmfesztivált november 30. és december 4. között. A megnyitón Hajdu Szabolcs rendező Ernelláék Farkaséknál című alkotását mutatják be. A fesztiválon a hagyományokhoz hűen különböző műfajú filmeket tekinthetnek meg az érdeklődők.


A program további filmjei között szerepel a Tiszta szívvel (rendezte: Till Attila), Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című vígjátéka, Az éjszakám a nappalod című film Dési András György és Móray Gábor rendezésében, Nimród Antal Kontroll című filmje és a Félvilág című alkotás Szász Attila rendezésében.
    

A sajtótájékoztató után a magyar nagykövetség épületében Keskeny Ernő nagykövet megnyitotta Holló Katalin grafikus képkiállítását. A művész alkotásaiból összeállított kiállítás október 10-én nyílik meg a kijevi "Csokoládé Ház" múzeumban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com