Idős németeket megkárosító csalókat ítéltek el Törökországban

Elítéltek Törökországban hétfőn egy több mint hatvan bűnözőből álló csoportot, amely százmillió eurónál is nagyobb összegben csalt ki pénzt és értéktárgyakat idős emberektől Németországban.Az Izmir tartományi bíróság szervezett bűnözéssel összefüggő perekben ítélkező tanácsa együttvéve 1128 év, hat hónap és 28 nap szabadságvesztést szabott ki a 67 elkövetőre. A csoport vezetője 400 év és hat hónap börtönbüntetést kapott, társait hat hónap és 199 év közötti szabadságvesztésre ítélték.
    

A magukat rendőrnek kiadó csalók telefonon környékezték meg áldozataikat, arra bíztatva őket, hogy adják át értékeiket a helyszínre kiszálló állítólagos kollégáknak. Arra hivatkoztak, hogy a szomszédságban vészhelyzet keletkezett, betörés történt, vagy egy elfogott lista alapján feltételezhető, hogy rövidesen betörők rontanak otthonukba, ezért csak a rendőrségnek átadott értékek vannak biztonságban.
    

Az áldozatok rendszerint idős emberek voltak a jómódú Bajorország tartományból, többnyire München térségéből. Nem ritkán több százezer eurót adtak át a csalóknak. Az általuk okozott kár meghaladja a 120 millió eurót (50 milliárd forint). A bajor hatóságok 2017 óta nyomoztak az ügyben. A feltárt adatok Izmirbe vezettek, ahol a csalók a telefonhívásokat intézték. Az úgynevezett izmiri banda Németország más térségeiben is tevékenykedett, és miután néhány kiszemelt áldozat nem dőlt be a csalóknak, hanem riasztotta az "igazi" rendőrséget, 2020-ban sikerült letartóztatni a csoport több tagját, akik feladata az áldozatok értékeinek átvétele volt - számolt be hírportálján a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság.
    

A török szervekkel együtt folytatott nyomozásban 2020 decemberében értek el áttörést, amikor egy törökországi razzián elfogták a csoport vezetőjét és több tagját. Egyben lefoglaltak mintegy 60 millió euró értékben értéktárgyakat - aranyat, gépkocsikat -, ingatlanokat és készpénzt. Ezt a vagyon a 35 károsult között oszthatják szét, ha jogerőre emelkedik az izmiri bíróság ítélete.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com