Igazságügyi államtitkár: nyitottak voltak a bírák, meg akarták érteni a problémákat

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Nyitottak voltak a bírák a kvótaper szerdai tárgyalásakor, meg akarták érteni a magyar álláspontot, és látszik, hogy már sokat foglalkoztak az üggyel - jelentette ki Kecsmár Krisztián, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, miután véget ért az uniós kvótarendszer ellen benyújtott magyar és szlovák kereset tárgyalása az Európai Unió Bíróságán.Sajtóértekezletén az államtitkár elmondta, reménykednek benne, hogy a luxembourgi székhelyű törvényszék elfogadja a magyar érvelést, és pozitívan fog zárulni az ügy Magyarország szempontjából. A magyar beadványban tíz, tartalmi és eljárásjogi érvre hivatkozva kérték a kötelező kvótákról szóló teljes határozat vagy legalábbis azon rész megsemmisítését, amelynek értelmében Magyarországnak 1294 menekültet kellene befogadnia.

Kecsmár Krisztián kiemelte, teljes mértékben megállják a helyüket a magyar kormány jogi érvei, ezek nem véletlenül gyűltek össze, egészen maguktól értetődőek voltak, "nem úgy kellett őket összegereblyézni". Hozzátette, a tárgyaláson a bírák próbálták visszautasítani a felperesek érveit, és nagy hangsúlyt fektettek a szolidaritásra, amelynek kapcsán Magyarország jogi képviselőjének volt alkalma elmondani, hogy a terhek megosztásának a menedékkérők befogadása mellett számos más módja is létezik.


Magyarország és Szlovákia oldalán Lengyelország, a tanácsi határozat mellett pedig az Európai Bizottság, Görögország, Olaszország, Franciaország, Németország, Svédország, Belgium és Luxemburg avatkozott be a perbe. Ennek kapcsán Kecsmár Krisztián úgy vélekedett, fontos látni, hogy miért sorakoztak fel az egyes felek az alperes oldalán: az Európai Bizottság volt a javaslattevő, Luxemburg töltötte be annak idején az EU soros elnökségét, Olaszország és Görögország pedig kedvezményezettjei a kvótarendszernek.


Yves Bot francia főtanácsnok bejelentette, hogy július 26-án fogja közzétenni az állásfoglalását az ügyben, az ítélethirdetésre ezt követően kerül sor. A főtanácsnoki indítvány nem köti a bírákat, a tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy az ítéletek többnyire megegyeznek az előzetes állásfoglalással.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com