Igazságügyi botrány fenyegeti Észak-Macedóniát

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Igazságügyi botrány és ebből következő belpolitikai válság fenyegeti Észak-Macedóniát, ha kiderül, hogy van összefüggés Katica Janeva különleges ügyész lemondása és egy szkopjei tévés személyiség letartóztatása között.A szkopjei sajtó beszámolói szerint hétfőn elfogták a Boki 13 néven ismertté vált Bojan Jovanovszki egykori valóság show-sztárt, az egyik szkopjei televízió tulajdonosának a fiát, mert a gyanú szerint védelmi pénzt követelt olyan neves emberektől, akik a törvénnyel való összeütközés gyanújába keveredtek.     


Cserébe azt ígérte, elintézi, hogy az igazságszolgáltatás elé kerülve enyhébb bánásmódban részesülnek. Egy üzletembertől például nyolcmillió eurót kért azért, hogy az ellene folyó eljárást lezárják - ezt már hivatalosan is megerősítette Vilma Ruszkoszka, a szervezett bűnözés ügyeivel foglalkozó ügyész.

Ezzel szinte egy időben - két hónappal megbízatási idejének lejárta előtt - lemondott Katica Janeva különleges ügyész, mert - mint mondta - nem tűrheti, hogy a nevét "alibiként használják a különleges ügyészség jövőjének ellehetetlenítésére, illetve az ország európai integrációjának megakasztására".

    
A szkopjei sajtó szerint a két eset nem független egymástól, főleg annak fényében, hogy a rendőrség házkutatást tartott az ügyésznél, és elkobozta a telefonját. A sajtóban megjelent találgatások szerint a rendőrség azt gyanítja, hogy éppen Katica Janeva volt Bojan Jovanovszki igazságügyi kapcsolata, akin keresztül el tudta intézni, hogy bizonyos emberek büntetése a várhatónál enyhébb legyen.
    

A különleges ügyészséget 2015-ben azért állították fel, hogy kivizsgálja a Nikola Gruevszki miniszterelnöksége idején, 2014-ben történt lehallgatások ügyét. A testületet a legnagyobb pártok az Európai Unió és az Egyesült Államok támogatásával hozták létre négyéves mandátummal, azzal a feltétellel, hogy a megbízatási idejének lejárta után törvényben szabályozzák az igazságügyi rendszerbe történő integrálását.
    

Az ügyészség élére a politikai pártok konszenzusát követően Katica Janevát nevezték ki, de azóta a jobboldali ellenzék többször is elfogultsággal vádolta meg őt, és emiatt megkérdőjeleződött, illetve ellehetetlenült a különleges ügyészség munkája, a törvény tervezete pedig késlekedik, mert a pártok eddig nem tudtak megegyezni a testület hatásköreiről és feladatairól.
    

A 2014-es választások után a Zoran Zaev jelenlegi kormányfő vezette, akkori ellenzéki balközép Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) választási csalással vádolta meg Gruevszkit és a mögötte álló jobboldali koalíciót. Ezt követően Gruevszki államcsínnyel gyanúsította meg Zaevet, aki válaszlépésként közzétette Gruevszkinek és a kormány több magas rangú tisztségviselőjének illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetéseit, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) az utóbbi években több választáson is csalt, és törvényellenesen hallgatta le több mint 20 ezer ember telefonját.
    

Elemzők szerint az utóbbi négy évben a különleges ügyészség a rendszerváltozás jelképévé vált, hiszen a VMRO-DPMNE szinte teljes vezetése ellen vádat emelt a lehallgatások miatt, és a különleges ügyészség vádjai alapján ítélték el Gruevszkit is, aki emiatt külföldre szökött. Szakértők szerint ha bebizonyosodik, hogy az ügyészséget vezető Katica Janeva kompromittálódott, úgy a Gruevszki elleni vádakat illetően is kérdések merülhetnek fel.
    

Zoran Zaev kormányfő azt kérte a szkopjei ügyészségtől: hozza nyilvánosságra, van-e köze Katica Janevának a Jovanovszki-ügyhöz, és ezáltal egyértelműen kiderüljön, volt-e hivatali visszaélés. Erre még nem került sor. A különleges ügyészségről szóló törvényt az ősszel kellene elfogadni, jelentőségét pedig az is jól mutatja, hogy Zaev már megkezdte az egyeztetéseket a parlamenti pártokkal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com