Így búcsúzott el a lábától egy férfi amputáció miatt - fotók

Egy extrém sportoló lábát daganatos megbetegedés miatt térd alatt amputálni kellett. Joseph Pleban megható bátorsággal vicces fotósorozattal búcsúzott el a lábától. Így próbálta a traumát feldolgozni.


Amikor közölték vele, hogy muszáj amputálniuk a lábát hetekig gyötrődött, hogy valahogy elfogadja mindezt.

A 23 éves férfi már 6 éve sportolt, ráadásul odavolt az extrém sportokért: számos fajtájukat kipróbálta az ejtőernyőzéstől a bázisugrásig. Sajnos azonban a bokájában időről-időre kiújult egy daganat, ezért döntöttek az orvosok az amputáció mellett.

joelaba_01

A férfi először nem akart beleegyezni, de mikor orvosai biztatták is hogy a műtét után is tud majd sportolni, rábólintott. Előtte azonban méltóképpen akart elköszönni a lábától.

Barátai segítségével vicces képeket készített a lábáról, majd még egy Facebook-oldalt is létrehozott, ahova ezeket feltöltötte. A címe pedig Joe bal lábának utolsó küldetése volt.

joelaba_02

A fotók egyszerre mondhatóak viccesnek és szívszorítónak, de a sportoló elmondása szerint mindez nagyon sokat segített neki, hogy feldolgozza a történteket. Sőt a műtét után a sorozatot folytatni akarja, immár a műlábával kapcsolatos képek megosztásával. Azt akarja szemléltetni, hogy az új lábával hogyan tudja élni a mindennapi életét

joelaba_03

joelaba_04

joelaba_05

joelaba_06

joelaba_07

joelaba_08

joelaba_09

joelaba_10

Forrás: webbulvár

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com