Ilaria Salis szerint pokoli az olaszországi börtönhelyzet

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Pokoli a börtönhelyzet, Olaszország is megsérti a rabok jogait - nyilatkozta Ilaria Salis a La Repubblica című olasz napilapnak szerdán, miután a Zöldek és a Baloldal Szövetsége (AVS) európai parlamenti képviselőjeként felkereste a San Vittore milánói börtönt.Ilaria Salis elmondta, hogy a raboknak a cellák rácsain át kinyújtott keze a budapesti börtönemlékeit idézte fel. "Magamat láttam vissza a fojtogató cellákban, ahol hárman alszanak, és nem tudnak felállni a helyhiány miatt. Megéreztem az elveszettséget a külföldi rabokban, akiket két hónapja fogva tartanak és még nem tudtak senkinek telefonálni" - mondta Ilaria Salis. Hangsúlyozta, hogy neki hat hónap fogva tartás után sikerült levelet írnia szüleinek a magyarországi börtönkörülményekről.

Embertelennek nevezte budapesti fogva tartását.
    

A Zöldek és a Baloldal Szövetsége (AVS) színeiben júniusban az Európai Parlament (EP) képviselőjévé választott Ilaria Salis első hivatalos útja a San Vittore milánói börtönbe vezetett, ahol előzetes bejelentés nélkül jelent meg. A háromórás látogatáson a börtön igazgatóhelyettese kísérte végig a San Vittore női szárnyán, a huszonöt év alattiaknak fenntartott részlegen és a férfi szárny egy részén.
    

Ilaria Salis tizenöt hónapot töltött letartóztatásban, miután 2023 februárjában Budapesten őrizetbe vették. A magát antifa aktivistának valló nő ellen idén indult bírósági tárgyalás egyebek között csoportosan elkövetett erőszak és súlyos testi sértés vádjával. Júniusban bűnügyi felügyelet mellett házi őrizetbe került, majd az Európai Parlamentbe történt megválasztása után szabadlábra helyezték. Európai kampányüzenetében a börtönökben levők jogainak biztosítását, körülményeik javítását ígérte.
    

A San Vittore számít a legzsúfoltabb olaszországi büntetés-végrehajtási intézetnek, ahol a 450 férőhelyes börtönben több mint ezer rabot tartanak fogva. A rabok hetvenöt százaléka külföldi, többségében bevándorlók. Ilaria Salis úgy vélte, "San Vittore maga a pokol, és Olaszország is megsérti a rabok jogait". A jobboldali kormány börtönpolitikáját bosszúállónak nevezte.


Közölte: olyan reformot szorgalmaz, amely bizonyos esetekben a börtönt más büntetési megoldásokkal helyettesíti, megváltoztatja az előzetes letartóztatás feltételeit, és elengedi a kisebb, "kényszerből elkövetett" bűncselekmények büntetését. Utóbbiak között példaként említette, amikor valaki éhezés miatt lop, vagy mivel nincs hol laknia, üres épületeket foglal el.
    

Korábban Ilaria Salis ellen Lombardia tartományban több eljárás is indult, mivel szélsőbaloldali csoportok tagjaként épületeket foglalt el. Az önkormányzatok 90 ezer euró be nem fizetett lakbért és szolgáltatási díjat követelnek tőle. EP-képviselői megválasztása után Ilaria Salis úgy nyilatkozott, hogy az üres lakásokba való beköltözéssel "senkitől nem vettünk el semmit".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com