Ilham Tohti és az Emberi Jogokért Felelős Ifjúsági Kezdeményezés kapta az idei Václav Havel-díjat

Ilham Tohti, a muzulmán vallású kínai ujgur kisebbség jogaiért kiálló egyetemi tanár, valamint az Emberi Jogokért Felelős Ifjúsági Kezdeményezés (Youth Initiative for Human Rights) kapta a Václav Havel egykori cseh elnökről elnevezett emberi jogi díjat - közölte az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) hétfőn.A tájékoztatás szerint az emberi jogok védelme érdekében kifejtett tevékenység elismeréséül hetedik alakommal átadott díjat azért érdemelte ki Ilham Tohti, mert több mint 20 éve dolgozik a kínai ujgur kisebbség helyzetének javítása, valamint az etnikumok közötti párbeszéd és megértés előmozdítása érdekében.

    
Ilham Tohti állítólagos "lázító és felforgató tevékenysége" miatt életfogytig tartó börtönbüntetését tölti Kínában - közölték. Az Emberi Jogokért Felelős Ifjúsági Kezdeményezést (YIHR) 2003-ban hozták létre a Balkánon élő fiatalok közötti kapcsolatok kiépítése, valamint a különböző etnikai csoportokból, régiókból és országokból származó fiatalok megbékélésének előmozdítása érdekében. A kezdeményezés azért érdemelte ki a kitüntetést, mert kapcsolatok és együttműködések kiépítése révén hozzájárult az etnikai konfliktusok újbóli kialakulásának megakadályozásához a Balkánon.
    

Liliane Maury Pasquier, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) elnöke nyilatkozatában hangsúlyozta, a díjazottak a remény üzenetét hordozzák mindazok számára, akik egy jobb világ építésére törekszenek, amelyben mindenki méltóságát, jogait és alapvető szabadságát biztosítják és tiszteletben tartják.
    

Az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlése a cseh kormány támogatásával 2013-ban alapított díja olyan embereket vagy szervezeteket jutalmaz, akik kiemelkedő erőfeszítést tettek az emberi jogok védelmében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com