Illegális bevándorlás - Halálra késeltek egy bevándorlót a szerb-magyar határ közelében (2. rész)

Egy afganisztáni bevándorló meghalt, két másik pedig megsebesült hétfőn a szerb-magyar határ melletti Királyhalmon (Backi Vinogradi) történt késelésben - közölte a szerb belügyminisztérium.

A belügyi tárca tájékoztatása szerint a dulakodás a hajnali órákban tört ki két bevándorlócsoport között.

kesvereskes_jpg

Katona Róbert polgármester az MTI tudósítójának telefonon elmondta, hogy a helyszínen már nincsenek bevándorlók, "mindenki összepakolt, nincs ott senki".

Az incidens egy királyhalmi gyümölcsösben történt, néhány száz méterre a helyi temetőtől.

Az elkövetőkről egyelőre semmit nem lehet tudni, a hatóságok későbbre ígértek bővebb tájékoztatást, a helyszínelés még mindig tart.

Királyhalom polgármestere telefonon beszélt a szomszédos, magyarországi Ásotthalom polgármesterével, Toroczkai Lászlóval, aki szintén a helyszínre utazott.

A szabadkai Pannon RTV Királyhalmon tartózkodó munkatársai megerősítették: Toroczkai László a helyszínen járt és beszélt a rendőrökkel, majd közölte, az elkövetők valószínűleg már átjutottak a határon Ásotthalom irányába.

A Pannon RTV emellett úgy értesült, hogy a két sebesült bevándorlót a szabadkai kórházban ellátták, majd elengedték.

A hatóságok és a menekültügyi illetékesek korábban közölt becslései szerint naponta több mint ezer illegális bevándorló próbál meg átjutni a szerb-magyar zöldhatáron.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com