Illegális bevándorlás - Horvátország 550 migráns befogadásáról döntött

Horvátország két éven belül 550 Európai Unión kívüli menekültet fogad be, hogy a többi tagországgal együtt könnyítsen a Görögországra és Olaszországra nehezedő, jelentős migrációs nyomáson – erről csütörtöki ülésén döntött a horvát kormány.

Ranko Ostojic belügyminiszter kijelentette: "ez a válaszunk azokra a humanitárius katasztrófákra, amelyek az utóbbi időben a Földköz-tengeren történnek". Horvátország ezzel a lépéssel hozzájárult az EU-ra gyakorolt nyomás enyhítéséhez, mindenekelőtt Olaszország és Görögország megsegítéshez, ahová nagy számú nemzetközi védelmet kérő menekült érkezik a harmadik világból - mondta.

Illegális bevándorlók szállnak fel a vonatra Szabadkán

Kiemelte: a kormány az EU-tagállamok vezetőinek júliusi megállapodásában vállaltaknak tett eleget, amely szerint 40 ezer, Olaszországban és Görögországban tartózkodó migráns önkéntes áthelyezéséről és 20 ezer EU-n kívüli országokban lévő menekült betelepítéséről hoztak határozatot a résztvevők.

Horvátország 150 menekültet fogad az EU-n kívülről és 400 bevándorlót Olaszország és Görögország tehermentesítése keretében. A kormány létrehozott egy tárcaközi munkacsoportot is az elhelyezéssel és a beilleszkedéssel kapcsolatos feladatok megoldására.

Bár Horvátország EU-tag, mégsem célállomás a bevándorlók számára. 2004 óta közel 5000 ember kért menekültstátust, és közülük mindössze 150-en kapták meg.

Sajtóhírek szerint jelenleg is mindössze százötven menedékkérő tartózkodik a Zágrábban és a főváros közeli Kutina városában berendezett szállásokon, családok is, de főleg felnőtt férfiak.

Zoran Milanovic horvát miniszterelnök korábban azt mondta, Horvátország megérti a menekültek szenvedéseit, és kész arra, hogy befogadjon egy kisebb létszámú bevándorló csoportot, de azt is hozzátette, hogy az országnak vannak korlátai, amelyeken nem tud túllépni.

A horvát rendőrség az MTI-nek korábban eljuttatott tájékoztatásában azzal számolt, hogy amennyiben a magyar kormány megépíti a kerítést a magyar-szerb határon, várhatóan nőni fog a szerb és bosnyák zöldhatáron Horvátországba átkelni akaró illegális migránsok száma.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com