Illegális bevándorlás - Ismét elfogtak egy embercsempészt Salzburgban

Salzburgban ismét elfogtak egy embercsempészt, egy egyiptomi férfi tizennégy menekültet szállított egy kisfurgonba zsúfolva - jelentette az APA osztrák hírügynökség kedden. A tartományi rendőrség legfrissebb adatai szerint a városban idén 1055 menekültet tartóztattak fel, csaknem ugyanannyit, mint tavaly egész évben.

A furgont vezető 44 éves férfi, akinek olaszországi tartózkodási engedélye van, főként szíriai férfiakat, nőket és gyerekeket szállított a kisbuszban.

1201_panorama_003

Salzburgban az utóbbi hetekben több embercsempészt és általuk veszélyes körülmények között utaztatott menekültet tartóztattak fel. Egy helyi hírportál szerint a tartományon át vezető útvonal igen kedvelt az embercsempészek számára, hiszen így juthatnak el legegyszerűbben Németországba.

A lap információi szerint a múlt hétvégén 830 illegális határátlépés történt a német-osztrák határszakaszon, ennek harmadát Salzburg tartománynál regisztrálták.

Pénteken egy olasz állampolgár magyar rendszámú autóban szállított összezsúfolva 38 menekültet, a férfit a salzburgi Großgmain településnél fogták el.

Múlt héten a salzburgi főpályaudvaron tartóztattak fel 96 menekültet, akik a Budapestről Münchenbe tartó vonaton utaztak. A menekültek Szíriából, Pakisztánból, Szomáliából és Afganisztánból érkeztek, nagyjából 20 gyerek volt közöttük.

Múlt szombaton ugyanott 84 menekültet tartóztattak fel, akik szintén a Magyarországról Münchenbe tartó vonaton utaztak, mindegyiküknek volt érvényes vonatjegye. Vasárnap éjjel Bécsben szállítottak le a Budapestről Münchenbe tartó vonatról kétszáz, főleg szíriai és afganisztáni menekültet, köztük 27 gyereket.

A Salzburg közelében lévő sátortáborban 171 menedékkérő kapott eddig helyet, a rendőrség tornatermében 33 menedékkérőt szállásoltak el.

A Der Standrad című osztrák napilap keddi száma arról tudósít, hogy a vorarlbergi Alberschwende településen megkezdték a menekültek foglalkoztatását. A Wir sind Asyl (Menekültek vagyunk) elnevezésű kezdeményezés, amely a község polgármesterének támogatásával jött létre, abban segít, hogy akinek munkaerőre, bármilyen kerti, házkörüli vagy termőföldön dolgozó munkásra van szüksége, annak migránsokat közvetítenek.

Az újság beszámolója szerint ezáltal nemcsak a társadalmi párbeszéd javul, hanem a menekültek német nyelvtudása is jobb lesz. Amennyiben a kérelmüket pozitívan bírálják el, a szervezet segít a továbbiakban nekik a munkakeresésben.

A legfrissebb jelentések szerint az alsó-ausztriai traiskircheni menekülttáborban egyre többen, már 4300-an laknak, másfél hete még négyezer befogadottról szóltak a híradások. Június végén 2800 migráns lakott a táborban, közülük ötszázan aludtak a szabad ég alatt, jelenleg 2300 embernek nincs ágya.

Tavaly 28 ezer menekültkérelmet nyújtottak be Ausztriában, ezekből kilencezret fogadtak el. A külügyminisztérium legújabb számítása szerint idén 80 ezer kérelem benyújtása várható, és csaknem 30 ezret el is fogadnak majd.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com