Illegális bevándorlás - Merkel: a védelemre szorulók befogadásának nincs felső korlátja

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti: Németországban a politikai menedékjogra jogosult emberek befogadásának nincs felső határa, ugyanakkor mindazoknak, akik nem szorulnak védelemre, vissza kell térniük a hazájukba - erősítette meg Németország álláspontját a német kancellár egy szombati lapinterjúban.merkelAngela Merkel a Berliner Morgenpost című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy Németországban az alaptörvényből következő "világos jogi alapokra" épül fel a menekültügyi szabályozás. A politikai menedékjog alapvető emberi jog, és ez a jog "nem ismeri a menedékkérők számának korlátozását" - mondta Angela Merkel a pénteken készült interjúban.

Németországnak "erős, gazdaságilag egészséges országként megvan az ereje, hogy megtegye mindazt, ami szükséges" - tette hozzá a kancellár. Ugyanakkor "az embereknek van érzékük a méltányosságra, és elvárják, hogy Európában mindenki ugyanúgy elfogadja ezt a feladatot, mint mi" - mondta Angela Merkel.

Hozzátette: annak érdekében, hogy "befogadni és integrálni tudjuk a valóban védelemre szorulókat, a másik oldalon szükséges, hogy visszatérjenek a hazájukba mindazok, akik láthatóan nem rendelkeznek a (Németországban) maradás perspektívájával".

"Ezen is dolgozunk" - jegyezte meg a német kancellár a pénteken készült interjúban.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az európai menekültválsággal kapcsolatban Németország álláspontja eddigi is az volt, hogy a védelemre szorulókat be kell fogadni, és minél hamarabb vissza kell juttatni hazájukba mindazokat, akiket nem ér üldöztetés.

Ez mindenekelőtt a nyugat-balkáni menedékkérőkre (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Macedónia, Montenegró és Szerbia állampolgáraira) vonatkozik, akik a Németországban menedékjog iránti kérelmet benyújtó emberek legnagyobb csoportját, nagyjából 40 százalékát teszi ki.

A Der Spiegel című hírmagazin a szombaton megjelent számában azt írta, hogy az idén már 10 ezernél is több menedékkérőt toloncoltak vissza hazájukba, körülbelül annyit, mint tavaly egész évben. A tartományok egyre határozottabban hajtják végre a kitoloncolásról szóló hatósági döntéseket, például egyedül Hessen tartományból az idén több mint egy tucat charterjárattal szállítottak vissza a kérelmük elutasításával Németország elhagyására kötelezett menedékkérőket Tiranába és Pristinába - Albánia és Koszovó fővárosába -, és az év végéig további 19 járat indul még.

Észak-Rajna-Vesztfáliában is számos járatot szerveznek, ezek Szerbiába, Macedóniába és Koszovóba szállítanak elutasított menedékkérőket, a tartományi rangú Berlin vezetése pedig havonta két ilyen charterjáratot tervez indítani.

Ugyanakkor sokan önként távoznak Németországból a kérelmük elutasítása után, az idei első fél évben 12 600-an voltak. Körükben 85 százalékos volt a nyugat-balkániak aránya - írta a Der Spiegel. A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) elnöke, Manfred Schmidt a hírmagazinnak azt mondta, hogy az év végéig további 75 ezer nyugat-balkáni menedékkérő ügyét zárják le.

Várhatóan néhány kivételtől eltekintve az összes kérelmet elutasítják. "Ezeket a döntéseket aztán következetesen végre kell hajtani, és az elutasított menedékkérőknek a lehető leggyorsabban el kell hagyniuk az országot" - tette hozzá.

A nyugat-balkáni menedékkérők körében eddig is 99 százalék fölött volt az elutasított kérelmek aránya. Ugyanakkor a menedékkérőkről az eljárás végéig - átlagosan több mint 5 hónapig - gondoskodni kell, ami erősen megterheli a menekültügyi ellátórendszert.

A kormány ezért most egyebek mellett azt tervezi, hogy csökkentik a pénzbeli ellátás arányát a természetbeni ellátás javára, hogy ezzel is csökkenjen a német menekültügyi rendszer vonzereje a nyugat-balkáni országokban. A kormány még szeptemberben elfogad egy javaslatcsomagot a menekültügy újraszabályozásáról, és erről októberben dönthet a törvényhozás.

Németországba az idén 800 ezer menedékkérő érkezhet a kormány előrejelzése szerint. Ez a tavalyinak a négyszerese. Több tartományi vezető szerint a már háromszor fölfelé módosított előrejelzést is felülírhatja az idő, így akár az egymilliót is elérheti a menedékkérők száma.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com