Illegális bevándorlás - Németországban zavargása torkollt egy menekültellenes tüntetés

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti: Zavargásba torkollt szombatra virradó éjjel egy menedékkérőket befogadó szállás megnyitása elleni tüntetés a németországi Szászország tartományban.bevándorlásA Deutschlandfunk közszolgálati rádió jelentése szerint a Drezda melletti Heidenauban a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) felhívására tüntettek az ellen, hogy beköltöztessenek menedékkérőket egy 2013-ban bezárt, üresen álló barkácsáruházban kialakított szállásra.

Késő éjszaka, a békés felvonulás után több száz ember barikádot emelt az épülethez vezető úton és kövekkel, üvegpalackokkal, petárdákkal dobálták meg a rendőröket. Az összecsapásban több rendőr is megsérült, a Deutschlandfunk tudósítója szerint egyikük az arcán szenvedett vágott sebet.

Az MDR regionális közszolgálati médiatársaság a hírportálján arról számolt be, hogy a zavargást rohamrendőrök számolták fel könnygáz bevetésével, és több embert őrizetbe vettek. Az összecsapásban nagyjából tízen sebesültek meg.

A rendet hajnalra sikerült helyreállítani. A menedékkérők első csoportját rendőri biztosítás mellett helyezték el a volt áruházban. A kétszintes, emeletenként nagyjából 3 ezer négyzetméteres épületben 600 menedékkérőnek alakítanak ki szállást.

A közepes méretű tartományok közé tartozó, 4 millió lakosú Szászországban az idén július végéig 14 500 menedékkérőt helyzetek el, ami csaknem háromszoros növekedés az egy évvel korábbi 4900-hoz képest. Csak júliusban 4000 menedékkérő érkezett a tartományba, és az utóbbi időszakban naponta két-háromszázan érkeznek.

A szövetségi kormány előrejelzése szerint a 16 tartományt együttvéve az idén elérheti a 800 ezret a menedékkérők száma, a tavalyi 202 ezer után. A széles körben neonáci szellemiségű pártként számon tartott NPD elsősorban az ország keleti részén, az egykori NDK területén - például Szászországban - rendelkezik számottevő támogatottsággal.

A szövetségi törvényhozás felsőháza (Bundesrat) 2013-ban kezdeményezte a párt betiltását az alkotmánybíróságnál. A tartományi kormányok küldöttségeiből álló Bundesrat beadványa szerint az NPD ideológiája rokonságban áll a nemzetiszocializmussal, és a párt államellenes tevékenységet végez, aktívan szembehelyezkedik a demokratikus berendezkedéssel. Az alkotmánybíróság még vizsgálja az ügyet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com