Illegális bevándorlás - Olasz külügyminiszter: a magyar kormány döntése nincs összhangban az uniós alapelvekkel

Gräf Szilvia, az MTI tudósítója jelenti: A magyar kormány döntése nincs összhangban az uniós alapelvekkel - mondta Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter a Der Standard című osztrák lap szombati interjújában.Paolo GentiloniA politikus szerint nem lehet csak a jó dolgokban - támogatási alapok, szabad piac, szabad munkavállalás - részt venni, és ezzel egy időben elutasítani az unió elveit. A következő héten meg kell találnunk annak a módját, hogy ezt az üzenetet uniós szinten egyértelmű döntéssé formáljuk - mondta a miniszter.

A politikus úgy vélte: a jelenlegi migránsválság Európa számára fenyegetettséget, de egyúttal kihívást is jelent, és nem kizárt, hogy a kontinens még akár erősebben jöhet ki a helyzetből. Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a 2004-es keleti bővítés hiba volt-e, a miniszter elmondta: nem gondolja, hogy ilyen gyorsan negatív következtetést kell levonni.

Aláhúzta: ma a bevándorlás kapcsán új politikai és stratégiai döntés előtt áll Európa, és szomorú ellentmondás lenne, ha azok az országok, amelyek főszereplői és kedvezményezettei voltak a korábbi uniós bővítésnek, kivonnák magukat most a feladat alól.

Úgy vélte: a hotspotok és az egyenlő uniós elosztás nem elegendő a válság megoldásához, hanem közösen kell megalkotni a menekültelosztási és -regisztrációs politikát. Ha kiállnak falak és kerítések építése mellett, vagy ujjal mutogatnak a szomszédra, fennáll annak a veszélye, hogy megvédik az idejétmúlt dublini szabályokat, és félredobják a személyek szabad mozgásáról szóló megállapodást - mondta a miniszter.

Kijelentette, a történelem megtanított minket arra is, hogy terrorfenyegetettség nemcsak kívülről jöhet, hanem azoktól az emberektől is érkezhet, akik köztünk élnek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com