Illegális bevándorlás - Szlovénia készül egy esetleges Horvátországon keresztül érkező menekülthullám fogadására

Szlovénia készül egy esetleges Horvátországon keresztül érkező menekülthullám fogadására - közölte a szlovén belügyminisztérium a Delo című szlovén napilap hétfői jelentése szerint.

A szárazföldi, balkáni útvonalon közlekedő menekültek a horvát határon keresztül fokozatosan érkezhetnek nagyobb számban Szlovéniába is - áll a minisztérium közleményében, amely a sajtó által feltett azon kérdésre próbál választ adni, hogy Szlovénia felkészült-e egy úgynevezett "másodlagos migrációs" nyomásra.
Szlovénia az év végéig 250 migráns befogadását tervezi Szíriából és más közel-keleti országokból, de felkészül arra a lehetőségre is, hogy kezelni tudjon olyan helyzetet, amely Macedóniában, Szerbiában vagy Magyarországon az ellenőrizhetetlen menekültáradat miatt már előállt - írták a közleményben.

szlovénia

A hatóságok szerint Szlovénia lehetőségeihez mérten kisebb kontingenseket tud befogadni, és elsőbbséget élveznek majd a "veszélyeztetett csoportok", úgymint a nők és a gyerekek - fogalmaztak a közleményben.
Az újság felidézte: a menekültválság kezelése érdekében Szlovénia még májusban jelezte, hogy önkéntes kvóták alapján két éven belül, az EU-n kívülről 720 menekült befogadására hajlandó, majd ezt a számot Miro Cerar miniszterelnök később 500 főre csökkentette.

A szlovén kormány egy hónappal ezelőtt úgy döntött, hogy az EU-tagállamok vezetőinek júliusi megállapodásában vállaltaknak eleget téve Mariborban, Ljubljanában, az olasz határ melletti Postojnában és Debeli Rtic tengerparti üdülővárosban helyezi el a menekülteket. A baj csak az a lap szerint, hogy a létesítmények összesen legfeljebb 220 fő befogadására alkalmasak.
Az újság utal rá, hogy ami a menekültpolitikát és a menekültstátus megadását illeti, Szlovénia a "legellentmondásosabb" EU-tagállam.
A szlovén Amnesty International adatai szerint 2011-ben háromszázan folyamodtak menekültstátusért és mindössze húszan kapták meg.
Szlovéniában jelenleg 140 menekült tartózkodik. A hatályos törvények szerint - amelyet még az előző kormány módosított így - a menedékjogot kérők még ingyenes jogi útmutatást sem kaphatnak.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com