Illegális bevándorlás - Több ezer migráns érkezik szombaton Szerbiába

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: A várakozások szerint szombaton több mint ötezer migráns érkezik Macedóniából Szerbiába.bevándorlásA szerb-macedón határhoz közeli, presevói ideiglenes befogadóközpontban jelenleg mintegy másfél ezren várakoznak arra, hogy elkészüljenek a 72 órás tartózkodást biztosító dokumentumaik - mondta Muci Attila, a magyar közmédia televíziós tudósítója az MTI tudósítójának.

A migránsok feszültek, és láthatóan mindenre elszántak, a magyar határzár, illetve a megerősített határvédelem híre sem ijesztette el őket attól, hogy megkíséreljenek átjutni a szerb-magyar zöldhatáron. A befogadóközpont előtt tartózkodókon felül körülbelül ezerre tehető azok száma is, akik az objektumon belül vannak. Kiemelte: az utóbbi három hónapban többször is a helyszínen járt, de ekkora tömeget a kora reggeli órákban még nem tapasztal.

Ezen felül a Presevótól mintegy 8 kilométerre található, közvetlenül a határzónában található, két héttel ezelőtt létesített miratovaci sátortáborban is van 2-3 ezer migráns. Az újságíró elmondta: erős rendőri jelenlétre van szükség a településen az intenzív migránshullám miatt.

Korábban, amikor sokan gyűltek össze a befogadóközpont környékén, verbális incidensre is sor került - főleg azért, mert a nőket és a gyerekeket, a kisgyerekes családokat soron kívül engedték be a nyilvántartó irodába -, ezért várhatóan a napokban is lehet ilyenre számítani - vélte Muci Attila.

Zoran Stankovic, a szerb kormány Presevóért felelős koordinációs testületének elnöke a szerbiai közszolgálati televízió híradójában elmondta: az ideiglenes befogadóközpont tartalékai fogyatkozóban vannak, az élelmiszer is már csak egy-két napra elegendő. Az ott tartózkodóknak ruhára, cipőre és egészségügyi ellátásra is szükségük van. További problémát jelent a felhalmozódott szemét.

A migránsok először Görögországból Macedóniába mennek, ahol 72 órán át tartózkodhatnak, onnan pedig Szerbiába, ahol szintén 72 órájuk van arra, hogy továbbmenjenek. Ez idő alatt Presevóból Belgrádba, majd a szerb-magyar határhoz közeli Szabadkára és Magyarkanizsára utaznak, hogy onnan útra kelve kíséreljenek meg átjutni a zöldhatáron. Presevóból a magyar határig autóval 8-9 óra alatt lehet eljutni, autóbuszokkal - ahogyan a migránsok közlekednek - ez az út néhány órával tovább tart. Tehát a szombat reggel érkezett migránsok este már a magyar határon lehetnek.

A hivatalos adatok szerint Szerbián több mint 115 ezren haladtak át az év első nyolc hónapjában.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com