Illegális bevándorlás - Vucic: az EU-val ellentétben Szerbia nem zárja le határait

Az Európai Unió tagországainak mindegyike így vagy úgy, de lezárja a határait a migránsok előtt, Szerbia viszont nem ezt teszi - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök csütörtökön a szerb-magyar határ mellett fekvő Magyarkanizsán, ahol a migránsok számára kialakított pihenőhelyre látogatott.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a szerb kormányfő hozzátette, hogy az EU-nak mindenképpen átfogó megoldásra van szüksége a probléma megoldása érdekében.

szem

Emlékeztetett arra, hogy szeptember 15-től a magyar törvények szerint öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók azok, akik illegálisan lépik át a határt.

Kiemelte, hogy a Szerbiába érkező migránsok nem akarnak a nyugat-balkáni országban maradni. Aleksandar Vucic tájékoztatta a magyarkanizsai pihenőhelyen tartózkodókat, hogy a határon kerítés vár rájuk.

A magyarkanizsai pihenőhelyen az utóbbi három hétben mintegy 29 ezren haladtak át - jelentette ki Lackó Róbert, a település képviselő-testületének elnöke csütörtökön a szerbiai közszolgálati televízióban. Naponta 1700-1800 migráns tartózkodik a város szélén felállított pihenőhelyen, de a múlt héten volt olyan nap is, amikor 3 és fél ezren érkeztek a településre.

Hozzátette azt is, hogy a pihenőhelyet télen nem lehet majd használni, mert a sátrak nem fűthetők, a migránsok viszont már most is sokszor tüzet gyújtanak, ami nagyon veszélyes, a sátrak és a környező épületek is meggyulladhatnak.

Robert Lesmajster, a pihenőhely vezetője elmondta: jelenleg valamivel több mint kétszázan tartózkodnak a vásártéren kialakított központban, szerdán 1700-an voltak, de az éjszakát a többségük már nem töltötte ott.

Hasonló pihenőhely kialakítását tervezik Szabadkán is. A migránsok többsége jelenleg a város régi téglagyárában húzza meg magát mielőtt útra kelne, hogy átszökjön a zöldhatáron Magyarországra. Emellett Belgrádban is ideiglenes befogadóközpontot alakítanak ki, hogy a migránsok ne a város parkjaiban aludjanak.
Szerbiában az idén mintegy 100 ezer migránst regisztráltak.

A Faktor Plus közvélemény-kutató ügynökség felmérése szerint egyébként a szerbiaiak hetven százaléka támogatja azt, hogy az állam élelmiszert, vizet, szállást és gyógyszert biztosítson a migránsoknak.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com