Illegális bevándorlókat ütött el egy vonat Macedóniában, sokan meghaltak

Az előzetes információk szerint tizennégy ember vesztette életét az éjszaka a közép-macedóniai Veles közelében, amikor egy vonat elütötte illegális bevándorolók egy közel ötven fős csoportjának tagjait - jelentette a macedón közszolgálati televízió (MRT).

skA baleset a Szkopje és Veles közötti vasúti szakaszon egy völgyben történt, amely az Afrikából és a Közel-Keletről Nyugat-Európába tartó illegális bevándorlók jól ismert útvonalán található.

Az MRT információi szerint a helyszínelés még folyik, pontos információk azonban nincsenek, és a mentőcsapat is csak nehezen tudta megközelíteni a baleset helyszínét.

A hatóságok egyelőre nem közöltek hivatalos információt a baleset körülményeiről, és a halottak, illetve sérültek pontos számát sem ismertették.

MTI

Hozzászólások

Lájkokért lógatta ki kisgyerekét a 15. emeletről egy idióta apa

Lájkokért lógatta ki kisgyerekét a 15. emeletről egy idióta apa

Az algir férfi elképesztő dolgot tett, melyért börtönbüntetést is kapott.

A londoni Grenfell toronyház halottai kísértik a férfit, akinek a hűtője miatt égett le az épület

A londoni Grenfell toronyház halottai kísértik a férfit, akinek a hűtője miatt égett le az épület

Behailu Kebede százak életét menthette meg, mégis gyötri a bűntudat, amiért az ő háztartási gépe miatt halt meg legalább 30 lakó.

Elfogták és megtörték a Kék Bálna kitalálóját

Elfogták és megtörték a Kék Bálna kitalálóját

Egy 26 éves moszkvai postás a felelős a fiatalok öngyilkosságát előidéző játékért.

Mindent elmondott Trumpról az FBI volt igazgatója

Mindent elmondott Trumpról az FBI volt igazgatója

James Comey megerősítette, hogy az amerikai elnök arra kérte, hogy szüntesse meg a Flynn-vizsgálatot.

A légszennyezés egészségkárosító hatása miatt beperli a francia államot egy párizsi nő

A légszennyezés egészségkárosító hatása miatt beperli a francia államot egy párizsi nő

Pert indít egy párizsi nő a francia állam ellen, amiért az képtelen megvédeni egészségét a légszennyezés hatásaitól.

Félezer illegális migránst pateroltak ki az athéni reptér területéről

Félezer illegális migránst pateroltak ki az athéni reptér területéről

A görög rendőrök több száz migráns szállítottak el, akik egy reptéren éltek.

Nikábos nővel akarják közelebb hozni a norvégokat a muszlimokhoz

Nikábos nővel akarják közelebb hozni a norvégokat a muszlimokhoz

Norvégiában egy nikábot viselő muszlim nő kinevezése miatt háborodtak fel.

Nők számára veszélyes no-go zónává lehet Párizs?

Nők számára veszélyes no-go zónává lehet Párizs?

A nők közül egyre többen nem érzik magukat biztonságban Párizsban a migránsok miatt.

Migránsoknak embertelen hely Magyarország egy olasz bíróság szerint

Migránsoknak embertelen hely Magyarország egy olasz bíróság szerint

Magyarország megsérti az EU Alapjogi Chartáját állítják az olasz jogtudósok.

Kitiltotta a keresztény suli a végzős bálról a teherbe esett lányt

Kitiltotta a keresztény suli a végzős bálról a teherbe esett lányt

A szigorú keresztény iskola vezetése szerint a lány tette erkölcstelen és így büntetik.

http://ujhazak.com