Iohannis a kormányülések napirendjéről kért előzetes tájékoztatást a román miniszterelnöktől

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Klaus Iohannis jobboldali román államfő levélben szólította fel hétfőn Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnököt arra, hogy tájékoztassa őt valamennyi kormányülés napirendjéről.Iohannis arra az alkotmányos előírásra hivatkozott, amely szerint az államfő részt vehet azokon a kormányüléseken, amelyeken Románia külpolitikai, védelmi vagy közbiztonsági politikáját érintő témák szerepelnek napirenden. Az elnöki felszólítást a román média a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) előző esti országos tanácsán elhangzott szándéknyilatkozatokkal hozta összefüggésbe, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a PSD egy közkegyelmi sürgősségi kormányrendelet elfogadását tervezi.

   
Tavaly januárban Klaus Iohannis már részt vett egy kormányülésen, megakadályozandó, hogy a Sorin Grindeanu vezette szociálliberális kormány sürgősségi rendelettel módosítsa a büntetőjogot, vagy közkegyelmet hirdessen. Két héttel később azonban egy éjszakába nyúló kormányülés nem nyilvános napirendjére mégis felkerült a büntető törvénykönyv módosítása. A PSD eljárása több százezres ellenzéki tüntetéseket váltott ki, és a rendelet visszavonására késztette Grindeanut.
  

Az akkori precedensre hivatkozva a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) most is arra kérte az államfőt, hogy vegyen részt minden kormányülésen, mert a kormány - amely az ellenzéki párt szerint a korrupcióváddal másodszor is bíróság elé állított Liviu Dragnea PSD-elnök "ügyvédi irodájaként" működik - ismét közkegyelmi rendelettel próbálja megmenteni a korrupt politikusait a börtöntől.
    

A PSD országos tanácsa előtt mondott beszédében Liviu Dragnea pártelnök elmondta: Romániában szitokszóvá vált a "közkegyelem" kifejezés, de szerinte a PSD-nek "kötelessége" valamilyen módon jóvátenni az ártatlan embereket érintő ügyészségi visszaéléseket, és előbb-utóbb rá kell szánnia magát erre a lépésre. A román ellenzéki média tudni véli, hogy legkésőbb január közepéig a kormány sürgősségi rendeletet készül elfogadni az amnesztiáról, amely minden tíz évnél kisebb szabadságvesztéssel sújtott elítélt - köztük a korrupcióért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt PSD-elnök - büntetését eltörölné.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com