Iohannis méltatta a magyar kisebbség Romániában betöltött szerepét

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Klaus Iohannis román államfő a magyar kisebbség Romániában betöltött szerepét méltatta, a harmonikus etnikumközi kapcsolatok fontosságát és az európai sorsközösséget hangsúlyozta "a magyar etnikumú román állampolgárokhoz" intézett március 15-i üzenetében, amelyet hétfőn tettek közzé az elnöki hivatal honlapján."Önöknek, magyar etnikumú román állampolgároknak a mai nap alkalmat nyújt arra, hogy megvallják a népük egységét megteremtő értékeiket, amelyekhez ragaszkodnak, hogy büszkén felmutassák identitásukat, amellyel beírták magukat a történelembe és az egyetemes kultúrába" - írta üzenetében a román államfő.

   
Iohannis ebből az alkalomból megemlékezett arról, hogy a magyar kisebbség, illetve a közösség politikai képviselői jelentős mértékben hozzájárultak Románia európai integrációjához, az ország demokratizálásához, az emberi jogokon és a kisebbségek védelmén alapuló társadalom kiépítéséhez. Hozzátette: ebből is látszik, hogy megértették a történelmi tanulságot, miszerint ezek az értékek képezik egy közös európai jövő alapjait.
   

A román államfő szerint a világjárvány elleni közdelem, a nehéz időszakban tanúsított szolidaritás is azt bizonyítja, hogy a románok és magyarok képesek a nehézségek leküzdésének a szolgálatába állítani tehetségüket. "Az etnikumközi harmónia ápolásával, együttesen fogjuk társadalmunkat fejleszteni és megerősíteni: ez olyan közös célkitűzés, amelynek megvalósításában a romániai magyar kisebbség is figyelemre méltó szerepet tölt be" - zárta üzenetét a román államfő.
    

A második mandátumánál tartó, több mint hat éve az ország élén álló Iohannis idén először üzent az országban élő magyaroknak március 15-én. A 2019-es elnökválasztási kampányban Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke rámutatott: a rendszerváltás óta Iohannis az első román elnök, akinek eddig semmilyen üzenete nem volt a magyar közösség számára március 15. alkalmából.
    

A román állami vezetők közül Victor Ciorbea egykori miniszterelnök - az első, RMDSZ-részvétellel alakult bukaresti koalíciós kormány vezetője - volt az első politikus, aki 1997-ben felköszöntötte nemzeti ünnepükön a romániai magyarokat. Azóta ezt egyetlen román miniszterelnök sem mulasztotta el megtenni és több alkalommal a hivatalban lévő román államfő is üzenetet intézett magyar polgártársaihoz március 15-én.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com