Iohannis: Románia az utolsó pillanatig tárgyal arról, hogy csütörtökön kedvező döntés szülessék az ország schengeni csatlakozásáról

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Románia schengeni csatlakozása szerepel az EU Bel- és Igazságügyi Tanácsa csütörtöki ülésének napirendjén, és az utolsó pillanatig tartanak majd az erről szóló egyeztetések - idézte Klaus Iohannis román államfőt az Agerpres hírügynökség.A román elnök Tiranában, az EU-Nyugat-Balkán csúcs előtt nyilatkozott erről újságíróknak. Elmondta, hogy még folynak az egyeztetések a tagállamok között Románia schengeni csatlakozásáról, és Bukarest - a kedvező döntés reményében - az utolsó pillanatig ki fog tartani a csatlakozást sürgető álláspontja mellett.
    

Arról a lehetőségről, hogy az EU Tanácsa ne csomagban, hanem külön-külön döntsön Románia és Bulgária felvételéről a belső határellenőrzések nélküli térségbe, az államfő kijelentette: szerinte megoldás található egy olyan döntés meghozatalára, amely mindkét országnak megfelel. A román média közlése szerint már csak Ausztriát kell meggyőzni a csatlakozás támogatásáról.

A Digi24 hírtelevízió azonban közölte, hogy a szintén Tiranában tartózkodó osztrák kancellár kitart azon álláspontja mellett, hogy a Bel- és Igazságügyi Tanács csak Horvátország schengeni csatlakozását hagyja jóvá a csütörtöki ülésén, Románia és Bulgária csatlakozását ne fogadja el.
    

"Ausztria részéről nincs meg a hozzájárulás Bulgária és Románia csatlakozásához. Több időre van szükség. Ausztriában 75 ezer illegálisan belépett migráns tartózkodik. Ez azt jelenti, hogy valahol átszöktek az EU külső határán, és bejutottak egy belső országba, amilyen Ausztria. Előbb erre a biztonsági kérdésre kell választ kapnunk" - idézte a Digi24 hírtelevízió Karl Nehammer kancellárt.
    

A nyilatkozat az után hangzott el, hogy hétfőn Lucian Bode román belügyminiszter Bécsben tárgyalt Gerhard Karner osztrák kollégájával. Lucian Bode kedden facebook-üzenetben közölte, hogy az Ausztriába bejutott illegális bevándorlók kérdése nem róható fel Romániának, hiszen nem Románián át halad a migrációs hullám, és nem Románia generálja ezt a hullámot. Úgy vélte: éppen ezért az ország nem szolgált rá, hogy emiatt büntessék. A miniszter elismételte: Románia a schengeni csatlakozás valamennyi technikai feltételét teljesítette, és ezt két szakértői bizottság állapította meg, amelyek jelentéseit olyan munkacsoportokban vitatták meg, és fogadták el, amelyekben Ausztria képviselői is jelen voltak.
    

Korábban a holland kormány is kifogásokat fogalmazott meg a schengeni bővítéssel kapcsolatban, múlt pénteken azonban úgy döntött, hogy jóváhagyja Románia és Horvátország csatlakozását, de megakadályozza Bulgária felvételét, mivel úgy véli, hogy ez az ország nem felel meg a feltételeknek. A román sajtóban megjelent vélemények szerint Románia és Bulgária csatlakozásának szétválasztása is gondot jelenthet, ugyanis a korábbi csatlakozási forgatókönyvek nem számoltak azzal, hogy a román-bolgár államhatár legyen a schengeni térség határa.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com