Iohannis: Románia támogatja Ukrajna, Moldova és Georgia EU-csatlakozását

Klaus Iohannis román államfő kedden közölte, hogy Bukarest támogatja Ukrajna, a Moldovai Köztársaság és Georgia csatlakozását az Európai Unióhoz.A román elnök az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban fejtette ki álláspontját az egyik közösségi oldalon. Pár soros bejegyzésében közölte, hogy Románia teljes mellszélességgel támogatja a három ország EU-integrációját, hiszen "az EU mindhárom keleti partnerének az európai közösség családjában van a helye". "Románia minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy ez a célkitűzés valósággá váljék" - írta az elnök.
    

Ugyanerről Bogdan Aurescu román külügyminiszter is nyilatkozott hétfőn egy késő esti televíziós műsorban. Emlékeztetett, hogy Románia ratifikálta elsőként a három kelet-európai ország EU-val kötött társulási szerződését és szabadkereskedelmi egyezményét. Aurescu úgy vélte, hogy a háború okozta rendkívüli válsághelyzetben meg kell erősíteni a három ország európai perspektíváját, ugyanakkor hozzátette: a nagyon gyors csatlakozás aligha lehetséges, hiszen Románia saját tapasztalatából tudja, hogy az integráció az eljárások szempontjából bonyolult folyamat, amely mélyreható reformokat igényel a tagjelölt államoktól, de az EU részéről is erőfeszítések szükségesek.
    

A román diplomácia vezetője reményét fejezte ki, hogy az EU napirendre tűzi a kérdés megvitatását. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta hétfőn Ukrajna európai uniós csatlakozási kérelmét, ezenfelül az elnök, valamint Denisz Smihal miniszterelnök és Ruszlan Sztefancsuk házelnök közös nyilatkozatot is aláírt. A dokumentumokat pedig elküldték Brüsszelbe.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com