Iohannis: természetellenes lenne Románia centenáriumát a kisebbségek nélkül ünnepelni

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Klaus Iohannis román államfő szerint természetellenes lenne az országban élő kisebbségek nélkül ünnepelni az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó gyulafehérvári román nemzetgyűlés centenáriumát.A román elnök hétfőn, a romániai nemzeti kisebbségek napján kiadott üzenetében köszöntötte különböző nemzetiségű polgártársait, megemlítve, hogy nemrég hirdette ki azt a - parlamentben csaknem egyhangúlag megszavazott - törvényt, amely a nemzeti ünnepek sorába emeli december 18-át.

   
"A Nagy Egyesülés centenáriumának Romániájában a politikának, a civil kezdeményezéseknek, az oktatásnak és a kultúrának meg kell maradnia a tolerancia, a nyitottság, a másság elfogadásának és egymás tiszteletben tartásának jegyében. Természetellenes lenne a centenáriumot a nemzeti kisebbségek nélkül ünnepelni, amelyek jelentősen hozzájárultak a modern Románia fejlődéséhez" - írta Iohannis.
    

A nemzeti kisebbségek szerepét Mihai Tudose miniszterelnök is ünnepi üzenetben méltatta. "A mai ünnep nemcsak a kisebbségeké, hanem mindannyiunké. A nemzeti kisebbségekhez tartozó románok részesei voltak országunk történelmének, és részei lesznek Románia jövőjének is" - hangoztatta a kormányfő. Románia 1998-ban kormányhatározattal nyilvánította a nemzeti kisebbségek napjává december 18-át, azt a napot, amelyen 1992-ben az ENSZ-közgyűlése elfogadta a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogairól szóló nyilatkozatát.
    

December 18. nemzeti ünneppé nyilvánításáról a nem magyar kisebbségek parlamenti frakciójának javaslatára idén ősszel fogadott el törvényt a parlament. A jogszabály szerint az állami és helyi hatóságok logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújthatnak a nemzeti kisebbségek napja alkalmából szervezett kulturális rendezvényekre, és a törvény azt is előírja, hogy az ünnepről a román közszolgálati televízió és rádió is beszámoljon. Nem rendelkezik a törvény arról, hogy a bevezetendő új nemzeti ünnep munkaszüneti nappá válna Romániában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com