Ismeretlen drónok repültek el egy belgiumi katonai bázis felett

Több ismeretlen drón repült el a belgiumi Marche-en-Famenne mellett található katonai tábor felett, a rendőrséget értesítették és nyomozást indítottak. Ez már a második gyanús drónészlelés volt október folyamán a belga légtrében - közölte a belga védelmi minisztérium tájékoztatása alapján az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán szerdán."Szombat éjjel hadseregünk négy vagy öt drónt észlelt a Marche-en-Famenne-i katonai bázis felett" - erősítette meg Theo Francken belga védelmi miniszter az X-en közzétett bejegyzésében, majd arról tájékoztatott, hogy szerdára virradóan ismételten drónokat figyeltek meg a térségben, de nem tisztázott, hogy ugyanazokról a légi eszközökről van-e szó.

A hírportál beszámolója szerint a belga védelmi tárcavezető kijelentette: a légijárműveket nem amatőr, hanem kiképzett pilóták irányították, akik kémkedést folytattak a bázis felett, amely - mint emlékeztetett - a belga szárazföldi erők fő bázisa.

"Ez egy egyértelműen megszervezett hadművelet volt hadseregünk szíve ellen.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kulcsfontosságú információkat kerestek a katonai területen található kritikus infrastruktúráról" - fogalmazott.

A berepülések "valódi riasztást jelentenek a védelmünk számára" - jelentette ki a miniszter, aki szerint az ismeretlen drónok megjelenése az "Európa ellen vívott hibrid háború" részét képezik. Megpróbálják destabilizálni Európát és pánikot kelteni - jelentette ki Theo Francken, majd közölte: a belga katonai hírszerző szolgálat (SGRS) foglalkozik az üggyel.

Bejelentette, hogy a jövő héten javaslatot terjeszt a kormány elé, amelyben kapacitásbővítést kér a drónbetörések elhárítására, indoklása szerint ugyanis "ezek valós és sürgető fenyegetések". A kormánynak a lehető leghamarabb drónészlelő rendszereket kell vásárolnia, valamint fegyvereket az ilyen eszközök elhárítására - tette hozzá.

A belga védelmi tárca tájékoztatása szerint a drónok eredete egyelőre ismeretlen, de nem zárják ki az orosz kapcsolatot. Nem ez az első alkalom, hogy drónokat észleltek belga katonai létesítmények felett. Ezt megelőzően október elején 15 gyanús drón berepülését jelentették a belga-német határon fekvő Elsenborn közelében található belga katonai bázis felett. A légi eszközök Hollandia felől repültek Németország irányába.

Az elsenborni katonai bázis a belga hadsereg egyik kiképzőtábora, ahol lövészgyakorlatokat tartanak és drónteszteket végeznek egy 28 négyzetkilométeres terepen.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com