Ismét 20 százalék fölött a német CDU/CSU választói támogatottsága

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti: Ismét 20 százalék fölé emelkedett a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének támogatottsága a szeptember 26-i szövetségi parlamenti választásra készülő Németországban, de továbbra is a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a legnépszerűbb - mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés.A Trendbarometer nevű heti rendszerességű kutatás új adatai szerint a CDU/CSU a szavazatok 21 százalékát gyűjtené össze, ha a következő vasárnap lenne a Bundestag-választás. Ez két százalékpontos erősödés az előző héten 19 százalékon mért mélyponthoz képest.
    

Az SPD támogatottsága nem változott, továbbra is 25 százalékos. Az RTL kereskedelmi televízió és az RTL csoporthoz tartozó n-tv hírtelevízió megbízásából készített felmérés alapján előfordulhat, hogy a két legnagyobb politikai erő tovább folytathatja a 2013-ban elkezdett közös kormányzást, de fordított felállásban, vagyis nem a CDU/CSU, hanem az SPD lenne a koalíció nagyobbik - a kancellári tisztséget betöltő - tagja.
   

A választási kampányban tett kijelentések szerint ezt egyik párt sem akarja igazán, ezért elemzők szerint valószínűbb, hogy a következő német szövetségi kormányt vagy az SPD és két kisebb partner, vagy a CDU/CSU és két kisebb partner koalíciója alkotja majd. A lehetséges partnerek közül a Zöldek inkább a szociáldemokratákkal kormányoznának, de nyitottak a CDU/CSU felé is. A legutóbbi, 2017-es Bundestag-választás után folytattak is koalíciós tárgyalást a kereszténydemokratákkal és a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP), de a kormányalakítás végül nem a Zöldek miatt nem sikerült.
    

Lehetséges partner az FDP is, amely ugyan kormányzott már a szociáldemokratákkal - 1969-től 1982-ig -, de jóval közelebb áll a CDU/CSU-hoz, mint az SPD-hez. Számos német politikai elemző elképzelhetőnek tartja, hogy szeptember 26-án az SPD gyűjti össze a legtöbb szavazatot, de mégis a CDU/CSU alakít majd kormányt, méghozzá a Zöldekkel és az FDP-vel.
   

Ennek feltétele, hogy a CDU/CSU ne szenvedjen nagy vereséget, hanem legfeljebb néhány százalékponttal maradjon le a szociáldemokraták mögött, mert a "királycsináló" szerepébe kerülő liberálisok nem emelnének a kancellári tisztségbe olyan politikust, aki egyértelműen a választás vesztese. A Trendbarometer adatai szerint a CDU/CSU kancellárjelöltje, Armin Laschet választói megítélése némileg javult az utóbbi napokban. Ha közvetlenül lehetne kormányfőt választani, a CDU elnöki és az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi kormány miniszterelnöki tisztségét betöltő politikus 11 százalékot szerezne, ami egy százalékpontos erősödés az egy héttel korábbihoz képest.
    

A szociáldemokrata jelölt, Olaf Scholz szövetségi pénzügyminiszter támogatottsága nem változott, 30 százalékos. Nem változott a harmadik kancellárjelölt, Annalena Baerbock támogatottsága sem, a Zöldek politikusa 15 százalékon áll. A Forsa közvélemény-kutató társaság által készített felmérés szerint a pártok erősorrendjében az SPD és a CDU/CSU után a Zöldek következnek: a baloldali irányultságú ökopárt 17 százalékon stagnál.
    

A negyedik az üzleti körök és a legnagyobb jövedelmű rétegek pártjaként, és a CDU/CSU természetes szövetségeseként számon tartott FDP, amely ugyanakkora mértékben gyengült, amennyire a CDU/CSU erősödött, vagyis két százalékpontot veszített, és így 11 százalékon áll. Ugyancsak 11 százalékon áll az Alternatíva Németországért (AfD). A jobbközép CDU/CSU-tól jobbra álló ellenzéki párt támogatottsága nem változott az egy héttel korábbihoz képest.
    

Nem változott a Baloldal (Die Linke) támogatottsága sem, az SPD-től balra álló párt a parlamenti bejutási küszöb felett egy százalékponttal, 6 százalékon stagnál. A Forsa adatai alapján más párt nem jutna be a szövetségi parlamentbe. A bizonytalan szavazók és a nem szavazók együttes aránya 25 százalék, jelentősen emelkedett az egy héttel korábbi 22 százalékhoz képest, és meghaladja a 2017-es Bundestag-választástól távol maradók 23,8 százalékos arányát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com