Ismét a biztonsági erők sok tagja ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmus gyanújával

Elfogatóparancsot adtak ki hétfőn Törökország számos tartományára kiterjedően 149 ember, köztük sok jelenlegi és volt rendőr ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban álltak a 2016. július 15-ei törökországi puccskísérletért felelőssé tett nemzetközi gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.A balikesiri főügyészség 74, időközben menesztett rendőr után indíttatott keresést, a bursai nyomozás keretében 42 embert, beleértve hat aktív szolgálatos katonát, valamint hét korábbi kadétot keresnek, míg a gaziantepi eljárás 33 embert érint, köztük 24 jelenlegi rendőrt.

    
Ankara az 1999 óta az Egyesült Államokban élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok mozgalmát vádolja a négy évvel ezelőtti elvetélt hatalomátvételi kísérletért. A hitszónok tagadja, hogy bármi köze volt a történtekhez. A hivatalos álláspont szerint a hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a biztonsági erők soraiba is.
   

A lassan négy éve tartó megtorlás nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtotta és sújtja, hanem a gülenista mozgalom feltételezett tagjait és támogatóit is. A hatóságok az elmúlt években százezreket vettek őrizetbe, tízezreket zárattak börtönbe, ezreket ítéltek szabadságvesztésre, köztük katonákat, rendőröket, bírákat, ügyészeket, orvosokat, tanárokat, üzletembereket és újságírókat, ami miatt az ankarai kormányzatot számos nemzetközi bírálat érte.
   

A mostanihoz hasonló léptékű fellépésre legutóbb múlt kedden volt példa, akkor Törökország-szerte 118 ember, köztük 98 aktív szolgálatos katona ellen adtak ki elfogatóparancsot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com