Ismét az alkotmánybíróság elé kerül a román igazságügyi reformcsomag

Ismét a román alkotmánybíróság elé kerül a bukaresti kormánykoalíció által kezdeményezett és a parlamentben megszavazott igazságügyi reformcsomag, miután Klaus Iohannis elnök úgy döntött, normakontrollt kér a taláros testülettől.Iohannis ezt szerdán jelentette be, és egyúttal közölte: a Velencei Bizottság véleményét is kikéri a három jogszabály-módosítást tartalmazó csomagról. A bírák és ügyészek jogállását, valamint a legfelsőbb bírói tanács és az igazságügyi rendszer működését szabályozó három törvényt már hónapok óta próbálja elfogadtatni a szociálliberális kormánykoalíció, de a jogszabályok eddig elbukták az alkotmányossági normakontrollt, amelyet az ellenzék, illetve különböző igazságügyi szervek kértek. Az alkotmánybíróság április 19-én másodszor is visszaküldte kiigazításra a parlamentnek a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvény módosítását, a másik kettő viszont átment az alkotmányossági szűrőn.

    
Szerdai nyilatkozatában az elnök újfent bírálta a törvénymódosításokat, amelyekkel szemben Románia nyugati partnerei is aggályaikat fejezték ki. Iohannis szerint a törvénycsomag nem felel meg a román alkotmányos előírásoknak és az európai normáknak. Úgy vélte, hogy az indítványok egyebek mellett gyengítik az ügyészek jogállását, illetve a bírák és az ügyészek megfélemlítésére irányuló új, párhuzamos testületeket létesítenek.
    

Azt is kifogásolta, hogy megnehezítik a bíráknak az igazságszolgáltatásba való belépését, s ez komoly fennakadást okozhat a rendszerben. Nehezményezte, hogy a legfelsőbb bírói tanács plenáris testületének szerepe csökkenne a szakmai szervezet bírói és ügyészi részlegei javára, amelyek több hatáskört kapnának, akárcsak az igazságügyi miniszter.
    

A kormánykoalíció szerint az ügyészségi visszaélések megakadályozása érdekében van szükség a reformcsomag elfogadására. Az elnök arra kérte az alkotmánybíróságot, ne siesse el a döntést, és konzultáljon a Velencei Bizottsággal. Iohannis március elején még azt közölte: nem fogja kikérni a Velencei Bizottság véleményét, ugyanis minden bizonnyal később fogja álláspontját közzé tenni, mint amilyen határidőt megállapít a román alkotmány az elnöknek egy törvény kihirdetésére. Iohannis akkor azzal érvelt, hogy az alkotmányos határidőt nem lépheti túl, ezért haszontalan lenne az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló testületéhez fordulnia. Iohannis ezért arra kérte most az alkotmánybíróságot, hogy ne siesse el a mérlegelést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com