Ismét elhalasztják a német CDU elnökválasztó kongresszusát

A koronavírus-járvány erősödése miatt ismét elhalasztják a legnagyobb német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökválasztó kongresszusát - jelentették be hétfőn Berlinben.Az eredetileg április 25-re meghirdetett, majd a járvány első hulláma miatt december 4-re halasztott kongresszust 2021-ben tartják meg, az időpontot legkésőbb januárban jelölik ki - mondta a párt vezetőségének ülése után tartott tájékoztatóján Paul Ziemiak főtitkár.

    
Elmondta: a választmány és az elnökség minden tagja a küldöttek közvetlen, személyes részvételen alapuló hagyományos kongresszusi formátumot támogatja, de a járvány miatt egyelőre nem lehet ilyen rendezvényt tartani. Ezért a következő hetekben megvizsgálnak több alternatívát, a többi között azt, hogy az 1001 küldött miként tanácskozhatna egy online fórumon.
    

A leginkább esélyesnek tartott elnökjelölt, Friedrich Merz - aki nem tagja a párt vezető testületeinek - élesen bírálta a döntést.

Már a CDU berlini székházában tartott értekezlet előtt hangot adott annak a véleményének, hogy a tisztségviselők jelentős része meg akarja akadályozni, hogy átvegye a párt irányítását, és ezért megpróbálják ismét elhalasztani a kongresszust.
    

A tanácskozásnak és a döntésnek valójában nincs akadálya, hiszen lehetne online, digitális kongresszust tartani, majd levélben szavazni - fejtette ki Friedrich Merz az ARD országos köztelevíziónak. Hozzátette: a Hertha BSC berlini labdarúgó egyesület a hét végén fennakadás nélkül meg tudta tartani közgyűlését ezer résztvevővel.
    

A politikus a vezetőségi ülés után még hangsúlyosabb bírálatot fogalmazott meg, azt mondta, hogy a CDU vezetői döntésükkel szembefordultak a párt bázisával. A másik két elnökjelölt, Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai tartományi kormányfő és Norbert Röttgen, a szövetségi parlament (Bundestag) külügyi bizottságának elnöke támogatja az újabb halasztást.
    

A tagságnak szervezett fórumokon, nyilvános rendezvényeken és sajtóinterjúkban mindhárman rendre kiemelik, hogy a CDU elnöki tisztségének betöltése a párton messze túlmutató ügy. Egész Európát érdekli, hogy ki lesz a legnagyobb választói támogatottsággal rendelkező német párt következő vezetője, aki potenciálisan Németország következő kancellárja - mondják.
   

Ugyanakkor meglehet, hogy mégsem a következő elnök lesz a párt és testvérpárt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltje a 2021 őszén tartandó Bundestag-választáson. A közvélemény-kutatások ugyanis hónapok óta azt mutatják, hogy a német lakosság általában véve és a CDU/CSU szavazói is leginkább azt szeretnék, ha a pártszövetség Markus Söder bajor tartományi kormányfő, a CSU elnöke vezetésével vágna neki a választási kampánynak.
    

Markus Söder eddig nem foglalt egyértelműen állást az ügyben, nem jelezte, hogy feltétlenül vállalna, de nem is zárta ki, hogy elfogadna egy felkérést a CDU-tól a kancellárjelöltségre. A politikus hétfőn Münchenben egy más ügyben tartott tájékoztatón üdvözölte a CDU elnökválasztó kongresszusának elhalasztását. Mint mondta, nem venné ki jól magát, ha a járvány közepén több mint ezer ember részvételével tartanának pártrendezvényt.
    

Nem "egyesek karrierje" a legfontosabb most, hanem a védekezés a vírus ellen - mondta. A CDU távozó elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer - Angela Merkel kancellár kormányának védelmi minisztere - még a koronavírus-járvány előtt, februárban jelentette be, hogy nem indul kancellárjelöltként a következő Bundestag-választáson, ezért lemond a pártelnöki tisztségről, mert úgy véli, hogy ugyanannak a politikusnak kell lennie a párt elnökének és kancellárjelöltjének. Közölte, hogy utódja kiválasztásáig  ellátja a pártelnöki feladatokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com