Ismét elhalasztotta a lengyel legfelsőbb bíróság elnöke saját utódjelöltjeinek megválasztását

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: A koronavírus-járvány miatt ismét elhalasztotta a lengyel legfelsőbb bíróság nyugdíjba vonuló, a bírósági reformot ellenző elnöke saját utódjelöltjeinek megválasztását, így az államfőnek kell megbíznia valamelyik bírót a szavazás lebonyolításával - írja csütörtökön a Rzeczpospolita napilap.A legfelsőbb bíróság elnöke, Malgorzata Gersdorf utódjelöltjeit eredetileg március 17-én, majd április 21-én választották volna meg a legfelsőbb bíróság tagjai. Törvény szerint az öt megválasztott jelölt egyikét az államfő később nevezi ki a legfelsőbb bíróság új elnökének.

    
Gersdorf hivatalosan a koronavírus-járványra hivatkozva halasztotta el a szavazást. A járvány miatt egyébként a legfelsőbb bíróság - a többi lengyel ítélőszékhez hasonlóan - már március közepén felfüggesztette működését, május 4-ig csak a halaszthatatlannak minősített ügyeket tűzi napirendre. A Rzeczpospolita című napilap értesülései szerint a 97 fős legfelsőbb bíróságon belül vita alakult ki a testület hatvan, még az előző kormányok idején kinevezett, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt reformjai iránt többségükben kritikus tagja között.


Egy csoportjuk ugyanis egyáltalán nem volt híve a választás megrendezésének. Mások csak a "régi" bírák körében, Gersdorf szervezésében tartották volna meg a szavazást, ennek egyik lehetséges formájaként internetes voksolást javasoltak. A szavazásban e felfogás szerint nem venne részt 37, a PiS-kormányzás idején kinevezett bíró, köztük az Európai Bizottság által bírált igazságügyi reform nyomán létrehozott legfelsőbb bírósági fegyelmi kamara tagjai. A kamara rendelkezéseinek felfüggesztését április elején az Európai Bíróság rendelte el, de nem vonta kétségbe e testület tagjainak bírói státuszát. Gersdorf nem vállalta az "új", kollégáik által többször "nem függetlennek" minősített bírák kizárását a szavazásból.
    

Malgorzata Gersdorfnak "állítólag már elege van" a legfelsőbb bíróság körüli huzavonából, és "utódjára akarja ezt hagyni" - írta a Rzeczpospolita. A PiS-kormánnyal szemben kritikus jobbközép napilap rámutatott: amennyiben a megszabott határidőn belül nem választják meg Gersdorf utódjelöltjeit, a törvény szerint az államfő a legfelsőbb bíróság valamelyik tagját bízza meg átmenetileg a törvényszék irányításával és a választás megszervezésével. Nem egyértelmű, hogy Andrzej Duda elnök ezt a lépést  megteszi-e még a jelenleg május 10-re kiírt államfőválasztás előtt - írta a Rzeczpospolita.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com