Ismét hiánycikké vált a vakcina Olaszországban

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Lombardia régió azt szorgalmazta, hogy a magasabb bruttó hazai termékkel (GDP) bíró térségek lakosságát oltsák be először, miközben az ország ellátása ismét akadozik a vakcina-szállítmányok keddi késése miatt, ez pedig megbénította a második dózisok beadását.Az egészségügyi minisztérium keddi adatai szerint a hét első napjairaígért majdnem közel fél millió adag oltóanyagot a Pfizer-BioNTech először háromszázezerre csökkentette, majd csupán 53 ezer dózist adott át. A gyógyszergyártó a következő egy hét alatt ígérte az elmaradt szállítmányok pótlását.

    
Domenico Arcuri járványbiztos este a tartományok vezetőivel készül egyeztetni a vakcinázási ütemről.

"Szolidaritási mechanizmus" bevezetését javasolja, vagyis azt, hogy a járványtól kevésbé érintett térségek a nehezebb egészségügyi helyzetben levőket segítsék a vakcina-dózisok átadásával. Az ország gazdasági motorjának tartott, tíz milliós, egy éve gócpontnak számító és jelenleg is lezárt Lombardia új egészségügyi tanácsosa Letizia Moratti új paraméterek bevezetését sürgette. Javaslata vitákhoz vezetett, mivel Moratti úgy látta, a vakcinákat nem kizárólag a régiók népsűrűsége alapján kell szétosztani. Azok a tartományok kapják a legtöbb dózist, melyek az elsők között járulnak hozzá a hazai össztermékhez, valamint a koronavírus-járvány a leginkább sújtotta őket - hangoztatta Letizia Moratti.
    

Veneto tartomány kormányzója Luca Zaia hangoztatta, hogy "egy magánkézben levő gyógyszercég nem dönthet önkényesen az oltóadagokról". Az üzente a Pfizer-BioNTechnek, hogy olaszországi gyárakat állítson rá a vakcina-gyártásra. December utolsó hetétől a Pfizer-BioNTech háromszor 470 ezer adag oltóanyagot adott át, tovább közel ötvenezret a Moderna. Keddi adatok szerint a beoltottak száma elérte az 1 187 920-t, második dózist pedig 3189 egészségügyi dolgozó kapott már. A tervek szerint februártól megkezdik a nyolcvan év felettiek oltását.
    

Kedden újranyitotta kapuit Firenzében a Boboli-kert, szerdától a Pitti-palota, csütörtöktől pedig az Uffizi-képtár oldja az eddigi zárlatot. Toszkána tartomány ugyanis jelenleg sárga színű, alacsonyan veszélyes övezetbe tartozik. A múzeumok a látogatókat előzetes foglalással, a biztonsági távolság szigorú betartásával várják. Az elsőként nyitó Boboli-kertbe, a Firenzében "fagyosnak" számító hőmérséklet ellenére, ötvenen álltak sorba, közöttük a város polgármestere.
    

A vendéglátás majdnem országos leállításával szemben egy estére újranyitó éttermeket, presszókat egymás bírságolják meg a kivethető majdnem hétszáz euróval, valamint öt napig elvitelre sem nyithatnak ki. A rajtakapott vendégeket fejenként négyszáz euróra büntetik. A vendéglátósok védelmében húsz fős ügyvédcsoport alakult, minden tartományban egy-egy ügyvéddel fellebbeznek a bírságolás ellen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com