Ismét jelentősen emelkedik Izraelben a koronavírussal fertőzöttek száma

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Ismét jelentősen emelkedik Izraelben a koronavírussal fertőzöttek száma, már meghaladta a napi 4500-at - jelentette a Maárív című újság honlapja szerdán.Az egészségügyi minisztérium adatai szerint kedden 4585 új vírushordozót azonosítottak, és 20,38 százalék volt a pozitív eredmények aránya. Jelenleg 19 221 aktív fertőzöttet tartanak nyilván Izraelben, a koronavírus-járvány megjelenése óta 4 161 973 fertőzöttet regisztráltak a mintegy 9,4 millió lakosú országban.
    

Az R fertőzési együttható is tartósan 1 fölé szökött az elmúlt napokban, ami a vírus újbóli terjedését jelzi. Jelenleg az R 1,19, vagyis száz fertőzött 119 embernek adja át a vírust. A lapban megszólaltatott egészségügyi szakemberek mégsem aggódtak különösebben, mert a fertőzöttek számának növekedése ellenére tovább csökken a kórházi ápolást igénylő súlyos esetek száma.
    

A tárca szerdai jelentése szerint jelenleg a kórházakban fekvő 325 beteg közül 89-nek súlyos az állapota, 18-an lélegeztetőgép segítségére szorulnak, és egy beteget műtüdővel lélegeztetnek. Izraelben egy hete még csak hét, de jelenleg már 74 település tartozik az "erősen fertőzött" kategóriába, 39 helység minősül közepesen, 37 pedig enyhén fertőzöttnek, és 130 települést soroltak a járvány által jelenleg alig vagy egyáltalán nem érintett kategóriába.
    

Tavalyelőtt december vége óta 6 710 075, ötévesnél idősebb izraelit - az ország lakosságának 72,16 százalékát - oltották be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Három oltást 4 495 077-en kaptak, és 813 632-en adatták be maguknak a negyedik - azaz a második emlékeztető - oltást is. Az egészségügyi minisztérium honlapja szerint 10 867-an haltak meg a koronavírus okozta betegségben a járvány öt hullámában 2020 februárja óta. Az elmúlt hét napban ketten vesztették életüket, ami 81,8 százalékos csökkenést jelent az előző hét naphoz képest.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com