Ismét megugrott a napi új esetek száma Kínában a beutazó fertőzöttek miatt

Ismét megugrott a napi új koronavírusos esetek száma Kínában hétfőn, az új fertőzöttek többsége külföldről érkezett az országba.A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság keddi közlése szerint előző nap éjfélig 78 új fertőzöttet diagnosztizáltak az ország szárazföldi részén. Az új esetek száma ezzel jelentősen megemelkedett az egy nappal korábban jelentett 39-ről. Az újonnan diagnosztizáltak közül 74 ember külföldről érkezett, míg négyen belföldön fertőződtek meg. A közép-kínai Vuhan városában, ahonnan a vírus tavaly év végén terjedni kezdett, hétfőn egy újabb esetet regisztráltak, miután öt napon keresztül nem számoltak be egyetlen újabb fertőzöttről sem.


    
A járvány gócpontjaként január vége óta vesztegzár alá vont Hupej tartomány egészségügyi bizottsága kedden bejelentette, hogy szerdától feloldják a tartományra vonatkozó ki- és beutazási tilalmat. Az enyhítés egyedül Vuhanra, a tartomány székhelyére nem vonatkozik, ott ugyanis csak április 8-án szüntetik meg az utazási korlátozást, és a várost azt követően is csak egészségesnek nyilvánított emberek hagyhatják el - jelentette a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna.
    

A szárazföldi Kínában a fertőzöttek összesített száma - amely a helyi nyilvántartási irányelveknek megfelelően nem tartalmazza a tünetmentes fertőzöttek számát - hétfő éjfélig 81 171-re nőtt, közülük több mint 73 ezren gyógyultak már meg. A hétfői hét halálesettel, amelyek mindegyikét Vuhanból jelentették, az új koronavírus okozta megbetegedésben elhunytak száma 3277-re nőtt.     


A hétfőn külföldről beérkező fertőzöttek közül 31-et azonosítottak Pekingben, ahonnan eddig a legtöbb ilyen esetről adtak hírt. A Kínai Polgári Légiközlekedési Felügyelet ezért hétfőtől kezdve az ország 12 másik városának repülőtereire irányította át a pekingi nemzetközi járatokat. A Beijing Daily című helyi lap tudósítása szerint pedig a főváros vezetése újabb szigorítást alkalmaz a külföldről bejövő esetek hatékonyabb kiszűrésére: szerdától a külföldről érkező, illetve a Pekingbe lépésüket megelőző 14 napban külföldön járt emberek mindegyikénél elvégzik a vírustesztet, és központi karantén alá helyezik őket.
    

Szigorítást jelentett be kedden a különleges közigazgatású, délkelet-kínai Makaó is - olvasható a CGTN internetes oldalán. A város szerdától ideiglenesen megtiltja a belépést mindazoknak a Kína szárazföldi részéről vagy Tajvanról érkező utasoknak, akik az elmúlt időszakban külföldön jártak. A belépést megelőző 14 napban Hongkongban vagy Tajvanon járt utasoknak pedig központilag kijelölt helyen letöltendő, 14 napos karantént tettek kötelezővé.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com