Ismét őrizetbe vettek németeket Törökországban

Ismét őrizetbe vettek Törökországban német állampolgárokat, ezúttal is egy házaspárt - jelentették be hétfőn Berlinben.A német külügyminisztérium szóvivője, Martin Schäfer elmondta, hogy a török származású német állampolgárokat vasárnap vették őrizetbe. A házaspár egyik tagját időközben elengedték, de megtiltották neki, hogy elhagyja az országot. Az esetről nem kaptak hivatalos tájékoztatást a török féltől, más forrásból értesültek róla.

    
Legutóbb augusztus végén vettek őrizetbe németeket Törökországban, akkor is egy török származású házaspárt. Azzal gyanúsították őket, hogy kapcsolatban állnak a tavalyi puccskísérletért felelősnek tartott Fethullah Gülen hitszónok mozgalmával. A házaspár egyik tagját szeptember elején szabadon engedték.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az újabb eset azt jelenti, hogy "folytatódik a rémálom" mindazok számára, akik "semmi mást nem akarnak, csak a szabadságukat eltölteni Törökországban" - mondta Martin Schäfer a kormányszóvivői tájékoztatón.
    

Azzal kapcsolatban, hogy a török külügyminisztérium a hét végén figyelmeztetést adott ki a Németországba készülőknek, kiemelve, hogy a Törökországgal szembeni ellenérzésekre felépített választási kampány miatt óvatosságra lesz szükségük, és el kell kerülniük a kampányrendezvényeket, a külügyi szóvivő azt mondta, hogy a figyelmeztetés alaptalan, és csak "mosolyogni" lehet rajta.
    

A figyelmeztetés nem csak a külügyminisztériumban talált elutasításra. "Szeretném aláhúzni, hogy bármely török állampolgár nyugodtan elutazhat hozzánk" - mondta egy vasárnapi választási gyűlésen Angela Merkel kancellár. "Nálunk egyetlen újságírót sem vesznek őrizetbe, egy újságírót sem helyeznek előzetes letartóztatásba, nálunk szólásszabadság van és jogállamiság, és erre büszkék vagyunk" - mondta a kereszténydemokrata párt (CDU) elnöke.
    

Elítélte a török kormány lépését Martin Schulz szociáldemokrata (SPD) kancellárjelölt is, aki ugyancsak vasárnap egy kampánybeszédében kiemelte, hogy az ankarai vezetés "elvesztette a mértéket", Németország pedig "nem tűrhet el minden megaláztatást Törökországtól". Martin Schäfer a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón arra a kérdésre, hogy a német külügyminisztérium tervez-e kiadni Törökországgal kapcsolatban az ország elkerülésére felszólító utazási figyelmeztetést, azt mondta, hogy nem szabad "visszaélni" ezzel az eszközzel.


Ha a külügyi tárca kiadna ilyen figyelmeztetést, akkor Törökország olyan államok sorába kerülne, mint Szíria, Líbia vagy Jemen - tette hozzá. Azonban továbbra is érvényesek a tárca júliusban frissített országinformációi, amelyek szerint mindenkinek alaposan meg kell fontolnia, hogy elutazik-e Törökországba, mert előfordulhat, hogy minden előzmény nélkül egyszer csak rendőri őrizetben, majd börtönben találja magát. Ez a "szomorú valóság" - mondta a külügyi szóvivő.
    

A német és a török kormány viszonya a tavaly nyári törökországi puccskísérlet óta folyamatosan romlik, a kapcsolatot konfliktusok egyre hosszabb sora terheli. Ezért a berlini vezetés júliusban irányváltást jelentett be, az eddiginél keményebb fellépést ígér, arra hivatkozva, hogy Ankara elfordul az európai értékekről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com