Ismét rekordot döntött a napi új esetek száma Németországban

Ismét rekordot döntött az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzöttek napi száma Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint.Az utóbbi 24 órában 23 648 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-Cov-2). Ez 106-tal meghaladja az előző csúcsértéket, az egy héttel korábban regisztrált 23 542-t.

A nyár végén kibontakozott második fertőzéshullám során eddig gyakrabban emelkedett új csúcsra a naponta kiszűrt fertőzöttek száma, és a növekedés mértéke is nagyobb volt.

    
Ezzel kapcsolatban Lothar Wieler, az RKI vezetője egy csütörtöki tájékoztatóján elmondta, hogy tetőzik a hullám, és a következő napokban csökkenésnek indulhat a napi új esetek száma. A járvány lassulását jelzi a vírus úgynevezett reprodukciós rátájának (R) alakulása is. Ez az érték október vége óta az 1,10 körüli szintről 1 alá süllyedt. Hétnapos mozgóátlaga az RKI legutóbbi, csütörtöki számításai szerint 0,99-en áll. Ez azt jelenti, minden száz fertőzött átlagosan 99 embernek adja át a kórokozót.
    

Amikor az R tartósan 1 alatt van, a járvány alábbhagy, a vírus visszaszorul és előbb-utóbb eltűnik. Amikor az érték 1 felett van, a járvány egyre inkább terjed, mert minden fertőzött átadja a vírust legalább egy embernek. Az új esetekkel együtt 879 564 igazolt fertőződést regisztráltak Németországban. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 260-nal nőtt, így már 13 630 áldozatot szedett a járvány.
    

A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) csütörtöki összesítése szerint egy nap alatt 27-tel nőtt, 3588-ra. Nagyjából 60 százalékuk - 2084 beteg - gépi lélegeztetésre szorul. A DIVI kimutatása szerint országszerte 28 207 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 6273 ágy szabad.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com