Ismét sok katona ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmus gyanújával

Elfogatóparancsot adott ki hétfőn az ankarai főügyészség 100 katona ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei katonai puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.Az érintettekről a beszámoló alapján mindössze annyi tudható, hogy a szárazföldi erők parancsnokságán tevékenykedtek, és a gyanú szerint rendszeresen kommunikáltak telefonon "gülenista társaikkal" a mozgalom ügyeiről.

A rendőrségi rajtaütéssorozat már reggel óta zajlik, de azt nem tudni, hogy hány gyanúsítottat vettek őrizetbe eddig.

    
A török vezetés az 1999 óta Amerikában élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát vádolja a 2016-os hatalomátvételi kísérletért. A hitszónok tagadja, hogy bármi köze volt a történtekhez. Ankara szerint a terrorszervezetnek nyilvánított mozgalom (FETÖ) tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a haderőbe is.
    

A feltételezett gülenisták elleni hatósági fellépés 2016 júliusa óta szakadatlan. A fegyveres erőknél több mint 15 ezer embert menesztettek tisztségéből, köztük 150 tábornokot, összesen pedig csaknem 220 ezer embert, köztük bírákat, ügyészeket, tanárokat, orvosokat, üzletembereket, újságírókat vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. Az incidenssel kapcsolatos perek továbbra is folyamatban vannak.
   

2016. július 15. éjszakáján összeesküvők elfoglalták Ankarában a katonai főparancsnokság és az állami média, a TRT épületét, Isztambulban pedig lezárták az első Boszporusz-hidat. A puccsisták lánctalpasokkal törtek ki a laktanyákból, majd vadászrepülőik és helikoptereik légicsapásokat mértek a parlamentre és az országos rendőr-főkapitányság székházára. Recep Tayip Erdogan török elnök az utcára szólította a civil lakosságot, amely végül megakadályozta az államcsínyt. Hivatalos összesítések szerint az incidensben 248 ember halt meg és 2193-en sebesültek meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com