Ismét sztrájkolnak a Lufthansa egyes pilótái

Szerdán ismét sztrájkba lépnek a Lufthansa egyes pilótái, miután a Vereinigung Cockpit (VC) szakszervezet nem jutott dűlőre a német légitársasággal a korai nyugdíjazással kapcsolatban.

A szakszervezet kedden a honlapján közölte, hogy müncheni pilótái nem veszik fel a munkát 10 és 18 óra között, így az összes onnan induló Lufthansa járatot várhatóan törlik. A sztrájk bejelentését azzal indokolták, hogy a Lufthansa vezetése semmilyen elfogadható ajánlatot nem tett a tárgyalásokon a pilóták nyugdíjazásával kapcsolatban. Jelezték ugyanakkor, hogy továbbra is nyitottak az újabb tárgyalásokra. A müncheni repülőtér járatinformációi szerint a Lufthansa naponta öt járatot közlekedtet Budapest és München között, ezek közül egyet, a 15.05-kor induló járatot érintheti a sztrájk.

lufthansaA Lufthansa csoport 5400 pilótáját tömörítő szakszervezet legutóbb múlt pénteken hirdetett sztrájkot, akkor a Frankfurtból induló rövidtávú, összesen mintegy kétszáz járat nem indult el, korábban pedig a Lufthansa leányvállalatánál, a diszkont formában működő Germanwingsnél sztrájkoltak a pilóták. A szakszervezet azt szeretné elérni, hogy az újonnan felvett pilótákra is érvényes legyen a már alkalmazásban lévőkre vonatkozó korai nyugdíjkedvezmény, a Lufthansa ugyanakkor költségcsökkentési programjának végrehajtása miatt nem akarja megadni a kedvezményt.
forrás:MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com