Ismét több mint 100 katona ellen adtak ki elfogatóparancsot

A török légierő újabb 110 aktív szolgálatot teljesítő katonája ellen adtak ki elfogatóparancsot pénteken Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.Az ankarai ügyészség szerint az érintettek rendszeres telefonos kapcsolatban álltak a mozgalom légierőbe beépülő tagjainak "tanítómestereivel".

A gyanúsítottak között három ezredes, két alezredes, hat őrnagy, három százados, 18 főhadnagy, egy hadnagy és 77 altiszt van.

    
A reggeli órákban 85 katonát már őrizetbe is vettek a hatóságok, akiket kihallgatásra Ankarába szállítanak. A török vezetés az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszi felelőssé a 2016-os hatalomátvételi incidensért. A hivatalos álláspont szerint a terrorszervezetnek nyilvánított mozgalom tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a haderő soraiba is. Gülen következetesen tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez.
    

A feltételezett gülenisták elleni hatósági fellépés a puccskísérlet óta szakadatlan. Törökországban az elmúlt 26 hónap alatt összesen több mint 159 ezer embert vettek őrizetbe, legalább 77 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. Eddig a haderő 14 ezer 633 tagját menesztették állásából a gülenista mozgalommal összefüggésben. Közel hétezer egykori katona jelenleg is börtönben van.
    

A rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtják, hanem a hálózat tagjait és Gülen támogatóit is, ami miatt számos nemzetközi bírálat érte a török vezetést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com