Ismét több tucat korábbi tanár ellen adtak ki elfogatóparancsot Ankara tartományban

Újabb 79 korábbi tanár ellen adtak ki elfogatóparancsot pénteken a török fővárosban, Ankarában és környékén azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a tavaly nyári puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.Az érintettek mindegyikét az incidens után bevezetett, és azóta is tartó rendkívüli állapot keretében, törvényerejű rendelettel bocsátották el munkahelyéről. A török vezetés a 2016. július 15-i hatalomátvételi kísérletért az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot és mozgalmát teszi felelőssé. Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez.

    
Ankara szerint a hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami, valamint a magánszférába, és ebben a folyamatban Gülen egyebek mellett saját iskoláira támaszkodott. A török oktatásügyi minisztérium legutóbbi összesítése alapján a kormány az eltelt időszakban több mint ezer gülenista magániskolát bezárt. A mostani gyanúsítottak is ilyen intézményekben tanítottak - írta az Anadolu.
    

Legutóbb hétfőn 107 korábbi tanár ellen adtak ki elfogatóparancsot Ankara tartományban hasonló indokkal. Törökországban az elmúlt 16 hónap alatt mintegy 111 ezer állami alkalmazottat menesztettek, illetve 38 ezret felfüggesztettek állásából, összesen 134 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 50 ezret - köztük tanárokat - pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a terrorszervezetnek nyilvánított gülenista hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. Jelenleg nagyjából 48 500 gyanúsítottat tartanak előzetes letartóztatásban.
    

A mindennapos tisztogatások nem csak a katonai puccs résztvevőit sújtják, hanem Gülen feltételezett támogatóit is. November 24. a törökök számára a tanárok napja (Ögretmenler Günü). Országszerte különféle ünnepi rendezvényeket tartanak a tanárok tiszteletére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com