Iszlám Állam - Az UNESCO a nimrúdi rombolás "háborús bűntette" miatt is a Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordult

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) elítélte és "háborús bűntettnek" minősítette pénteken, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elkezdte eldózerolni az észak-iraki Nimrúd (az ókori Kalhu) régészeti parkjának asszír romjait. A párizsi székhelyű szervezet jelezte, hogy az ENSZ-hez és a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) fordult az ügyben.

unesco2"Nem hallgathatunk. A kulturális örökség szándékos elpusztítása háborús bűntett.

Arra kérem a térség valamennyi politikai és vallási vezetőjét, hogy emeljen szót ez ellen az újabb barbarizmus ellen" - írta közleményében Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója.

Jelezte, hogy "az ENSZ Biztonsági Tanácsának elnökéhez és a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészéhez fordult az ügyben", és arra kéri a "teljes nemzetközi közösséget, hogy egyesítse erőit ennek a katasztrófának a megállítására".

Bokova szerint "az Irakot sújtó kulturális tisztogatás semmit és senkit nem kímél: az emberi életeket, a kisebbségeket sújtja, és az emberiség több ezer éves kulturális örökségének szisztematikus pusztításával jár".

Az iraki idegenforgalmi és régészeti minisztérium meg nem nevezett forrásra hivatkozva közölte, hogy az Iszlám Állam emberei elkezdték eldózerolni csütörtökön az ellenőrzésük alatt lévő Nimrúd régészeti parkjának asszír romjait. "Az IÁ szembeszáll a világ akaratával és az emberiség érzéseivel" - olvasható a hivatal Facebook-oldalán megjelent közleményben.

Nimrúd az időszámítás előtti XIII. századból származó asszír régészeti hely a Tigris folyó bal partján, Moszultól 30 kilométerrel délre.

Az Iszlám Állam januárban és februárban Moszulban tett tönkre felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat és könyvtári könyveket, mert eretnekségnek tekinti ezeket. A térséget a szervezet tavaly júniusban foglalta el.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa február végén elítélte az Iszlám Állam kultúraromboló barbár tetteit. Az Iszlám Állam az ezt megelőző napon tett fel az internetre egy videofelvételt, amelyen emberei szétzúznak több ókori tárgyi leletet az egyik moszuli múzeumban és az ugyancsak a városban fekvő, az asszír birodalom egykori fővárosához, Ninivéhez vezető hatalmas kapuk egyikénél, a Nirgal Kapunál.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com