Iszlám Állam - Egyiptomi vallási vezető heves kirohanása az IÁ ellen

Szokatlanul heves kirohanásban szólított fel az Iszlám Állam harcosainak megölésére, keresztre feszítésére, illetve kezeik és lábaik levágására Egyiptom egyik legbefolyásosabb vallási vezetője azt követően, hogy a dzsihadisták élve megégettek egy foglyul ejtett jordániai vadászpilótát - jelentette szerdán az egyiptomi média.

iszlám államA szunnita világ szellemi központjának számító kairói al-Azhar egyetem és mecset vezető imámja kedd este adott ki egy vallási rendeletet (fatva), amelyben élesen elítélte az "ördögi szervezet" által videóra rögzített "bestiális terrorcselekményt".

Ahmed et-Tajjeb Korán-idézetekkel és Mohamed próféta kinyilatkoztatásaival (hadísz) alátámasztott közleménye szerint isten tiltja az ártatlanok megölését. Az iszlám jogtudós rámutatott arra is, hogy a szent írások még háború esetén is elítélik a megégetést, és minden egyéb véreskezű túlkapást. A vonatkozó hadísz idézett részletében Mohamed egyebek mellett arra inti egyik parancsnokát, hogy harcosai a küzdelem alatt se csonkítsák meg az elesetteket, és ne öljenek meg gyermekeket.

A kedd este kiadott fatva szerint a jordániai pilóta, Maáz al-Kaszászbe bestiális meggyilkolását elkövető terroristák káoszba döntik az általuk uralt országrészeket, és közvetlenül Allah és prófétái ellen folytatnak háborút, amiért a Korán előírásai szerint a fent említett halálnemek járnak.

A vallási vezető a nemzetközi közösséget arra szólította fel, hogy fokozott erővel szálljon szembe a "barbár" tett elkövetőivel.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com