Iszlám szakértő: további merényletek várhatóak Egyiptomban is

Nem zárható ki, hogy Egyiptomban is sor kerül, akár a turisták által látogatott helyeken is további iszlamista merényletekre - vélekedett Rostoványi Zsolt iszlám szakértő pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.isisA szakember, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a lengyel titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár csütörtökön hírszerzési információkra hivatkozva arra figyelmeztetett, további terrorista merényletek várhatók nemcsak Tunéziában, hanem Egyiptomban is.

Rostoványi Zsolt elmondta: az Iszlám Államnak az a célja, hogy gyengítse a hagyományos államokat a Közel-Keleten, és a turisták elriasztásával komoly károkat okozzon az országoknak. A térségben a nagyhatalmak által meghúzott határok mentén ugyanis mesterséges államok alakultak ki, és ezek felbomlása zajlik most - magyarázta a helyzetet a szakember.

Hozzátette: az Iszlám Állam ezt a folyamatot gerjesztve, kihasználva saját állam, közigazgatás és közszolgáltatások kialakításán, megerősítésén dolgozik. Ebben a helyzetben számolni kell azzal is, hogy hosszú távon fennmarad a szervezet - mondta.

Emlékeztetett arra, hogy Egyiptomban az elmúlt évtizedekben többször volt merényletek idegenforgalmi központokban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com