Izrael kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából

Izrael kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából (UNHRC) - jelentette be csütörtökön Gideon Szaár izraeli külügyminiszter."Az Emberi Jogi Tanácsban 2006-os megalakulása óta folyamatosan fennálló, Izraellel szembeni folyamatos és szűnni nem akaró intézményi elfogultság miatt született meg a döntés" - írta Szaár az UNHRC elnökének, Jorg Laubernek elküldött levelében, amelyet közzé tett az X-en is.

Szaár azzal vádolta a tanácsot, hogy a sorozatos jogsértőket védi, miközben aránytalanul intenzíven és szisztematikusan ellenőrzi és elítéli Izraelt. Hozzátette, hogy a tanács antiszemita retorikát alkalmaz, tagadja Izrael létjogosultságát, és bátorítja a terrorizmust.

A UNHRC "következetesen lehetővé tette az emberi jogokkal visszaélő országok számára, hogy kikerüljék a vizsgálatot, miközben megszállottan üldözi Izraelt, a Közel-Kelet egyetlen demokráciáját" - írta az izraeli külügyminiszter.

"Izrael az egyetlen ország, amelynek rendszeresen külön napirendi pontot szentelnek a Tanácsban, és több mint száz elítélő határozatot hoztak már ellene, a UNHRC valaha elfogadott határozatainak több mint 20 százalékát, ami több mint az Irán, Kuba, Észak-Korea és Venezuela elleni összes döntés együtt."

Kedden Donald Trump amerikai elnök is bejelentette az Egyesült Államok kilépését az ENSZ-nek ebből a szervezetéből.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com