Izrael megkezdte az izraeliek és a zsidók kimenekítését Ukrajnából

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Izrael megkezdte az izraeliek és a zsidók segítését és kimenekítését Ukrajnából - jelentette a helyi média csütörtökön.A már Lvivbe, a lengyel határ közelébe evakuált izraeli nagykövetség szerint mintegy 8000 izraeli tartózkodik jelenleg Ukrajnában. A követség munkatársai a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek elmondták, hogy szerdáig több száz kérvényt kaptak Kijevben élő izraeliektől, akik segítséget kértek tőlük a távozáshoz.
   

"Arra készülünk, hogy fogadjuk az izraelieket és a zsidókat, majd továbbszállítsuk őket Lengyelországba. Az elkövetkező órákban emberek tömegére számítunk. Felszólítjuk az izraelieket, hogy azonnal hagyják el Ukrajnát" - nyilatkozta Michael Brodszki, Izrael ukrajnai nagykövete a lapnak. "Elárasztanak bennünket az izraeliek telefonhívásai, hajnali öttől nem hagyják abba a csörgést. A segítségre szorulók jöjjenek Lvivbe, minden izraeli állampolgárnak igyekszünk segítséget nyújtani. Egyelőre itt maradunk, de minden a helyi fejleményektől függ, és ha veszély fenyegeti a kiküldötteket, akkor természetesen innen is evakuáljuk őket" - tette hozzá a nagykövet.
    

"Hallottunk robbanásokat, itt is voltak légvédelmi riasztások, és a médiában beszámoltak több katonai célpont elleni támadásról ezen a környéken is. Az az igazság, nem gondoltuk, hogy ez fog történni, de ez az új valóság" - nyilatkozta a nagykövet. Izrael átadta Oroszországnak a kijevi nagykövetség és a lvivi ideiglenes külképviselet pontos helyét, földrajzi koordinátáit.
    

A jeruzsálemi külügyminisztérium képviselője a katonai rádiónak elmondta, hogy ismét felszólították az Ukrajnában tartózkodó izraeli állampolgárokat, hogy haladéktalanul próbáljanak meg eljutni a szárazföldi határátkelőkhöz Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Moldova vagy Románia felé, ahol már segítik továbbjutásukat Izrael felé. Ukrajna légterét lezárták, ezért már csak szárazföldi úton készülnek az emberek kimenekítésére.
    

A kijevi zsidó közösség vezetője a rádióban arról számolt be, hogy közösségük repülőtér közelében élő tagjai bombázásokra ébredtek, melyekbe a házaik falai beleremegtek. A katonai rádió csütörtöki beszámolója szerint növekedett az izraeli bevándorlást kérő zsidók száma Ukrajnában és Oroszországban is, s az izraeli hatóságok felkészülnek befogadásukra.
    

A háború kitörése nyomán a 160 ukrajnai zsidó közösség rabbijai együttesen arra kérték a közösségek vezető tagjait, hogy tartsanak be minden iránymutatást, s gondoskodjanak a településükön élő összes zsidóról. Hangsúlyozták, hogy mellettük, az országban maradnak. "Ugyanakkor mindenki, aki biztonságosan el tudja hagyni Ukrajnát, jobban jár, ha szárazföldi átkelőkön keresztül ezt teszi" - áll közleményükben. "Az országban élő rabbik és az ultraortodox Chabad mozgalom küldötteinek többsége, noha izraeli vagy amerikai állampolgársággal rendelkezik, felelősségvállalásból továbbra is ott marad, hogy gyülekezeteivel legyen e nehéz pillanatokban" - közölték.
   

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban rendelt el különleges katonai akciót az ukrajnai Donyec-medencében, miután a héten elismerte az ottani szakadárok által önkényesen kikiáltott "népköztársaságok" függetlenségét, és azok segítséget kértek Moszkvától. Putyin leszögezte, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására.


Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben, így Kijevben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A nyugati világ elítélte az orosz hadműveletet, és súlyos szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com